Connect with us

Kerítésen túl

Nagyon durva: halálra ítélték Donald Trumpot – A vád: 40 gyerek megölése

Vádat emeltek Donald Trump ellen
Megosztás

Állítólagos háborús bűnök miatt halálra ítélte Donald Trumpot és kilenc további vádlottat a jemeni bíróság – írja az SzMo.hu a Daily Starra hivatkozva.

Az amerikai elnököt további kilenc vádlottal, köztük a szaúdi királlyal és koronaherceggel, valamint a volt amerikai védelmi miniszterrel együtt ítélték el Jemenben

A halálbüntetés mellett még 10 milliárd dolláros bírságot szabtak ki az amerikai elnökre és a többi vádlottra.

A bíróság szerint az amerikai elnök és a többi vádlott felelős egy 2019-es iskolabuszt ért légicsapásért, melynek során 51 ember – köztük 40 diák – vesztette életét.

A vádlottakat a halálbüntetésen túl 10 milliárd dollár (3000 milliárd forint) megfizetésére is kötelezték.

A tárgyalást a vádlottak távollétében folytatták le a hútikhoz köthető bíróságon

Jemen nemzetközileg elismert kormánya 2014 óta harcol az Irán által támogatott huti mozgalommal, mely az ország északi területeinek nagy részét és a fővárost is elfoglalta.

Az ENSZ a jemeni konfliktust a világ legsúlyosabb humanitárius katasztrófájának nevezte.

Az összecsapásokban több mint 100 ezer embert, főleg civileket öltek meg, és további milliók menekültek el.

Ha már Trump….

Nem rendezi meg a republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden második elnökjelölti vitáját az ezeket az eseményt szervező bizottság (CPD)

– derül ki a CNN híréből. A korábbi elképzelések szerint október 15-én Miamiban tartandó vitát azért törölték, mert a CPD virtuális formában akarta megrendezni, Donald Trump viszont ragaszkodott ahhoz, hogy az első vitához hasonlóan élőben álljon ki Bidennel szemben.

Ebbe biztonsági okokból sem a CPD, sem a demokrata jelölt nem ment bele.

aranyősz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük