Már a 64 között kiesett az angol FA-kupából a címvédő Arsenal labdarúgócsapata, miután vasárnap 4-2-re kikapott a másodosztályú Nottingham Forest otthonában.
[mnky_ads id=”4666"]
[m[mnky_ads id=”4670"]r> A hazaiak részéről az amerikai hátvéd, Eric Lichaj kétszer is eredményes volt az első félidőben, második találata kimondottan szépre sikerült. Per Mertesacker – szintén az első 45 percben – első olyan gólját szerezte a londoniak színeiben, amely nem fejesből született.


A szünet után Ben Brereton és Kieran Dowell is büntetőből talált be a Nottingham együtteséből. Legutóbb Wojciech Szczesny tudott a rendes játékidőben tizenegyest védeni az Arsenal kapusaként, de ez már több mint négy évvel ezelőtt, 2013 augusztusában történt.

A mérkőzés legjobb játékosának a mindössze 18 éves Ben Breretont választották, akinek ez volt karrierje első FA Kupa-mérkőzése. Bereton tavaly az angol válogatottal győzött az U19-es Európa-bajnokságon.

Az Ágyúsok legutóbb 1996-ban buktak ekkorát

Amióta Arséne Wenger az Arsenal vezetőedzője, most esett ki először a csapat az FA-kupa ilyen korai fázisában. Erre legutóbb 1996-ban volt példa. Az Ágyúsok ezt megelőzően 110 évvel ezelőtt, 1908-ban kaptak legalább négy gólt alsóbb osztályú csapattól ebben a kupasorozatban.

A Tottenham Hotspur házigazdaként 3-0-ra legyőzte a harmadosztályú Wimbledon együttesét. Jan Vertonghen 2013 októbere után volt ismét eredményes a klubcsapatában tétmérkőzésen, Harry Kane két gólja között pedig csupán 111 másodperc telt el.

A Premier League-ben szereplő csapatok ebben a fordulóban kapcsolódtak be a világ legrégebbi labdarúgó kupasorozatának küzdelmeibe, de a Stoke City, az Everton és a Burnley már szintén kiesett. Utóbbi kettőt élvonalbeli ellenfél búcsúztatta.

Emirates FA Kupa

3. forduló

Nottingham Forest-Arsenal 4-2 (2-1)
Gól: Erik Lichaj (20., 44.), Ben Bereton (64., 11-es), Kieran Dowell (85., 11-es), ill. Per Mertesacker (23.), Danny Welbeck (79.)

Newport County-Leeds United 2-1 (0-1)
Gól: C. Shaughnessy (76., öngól), S. McCoulsky (89.), ill. G. Berardi (9.)
Kiállítva: Samuel Sáiz (90., Leeds)

Tottenham Hotspur-AFC Wimbledon 3-0 (0-0)
Gól: Harry Kane (63., 65.), J. Vertonghen (71.)

Shrewsbury Town-West Ham United 0-0

Hétfő

20:45, Brighton & Hove Albion-Crystal Palace

A 3. fordulóban megismételt mérkőzések

Január 16., kedd

20:45, Leicester City-Fleetwood Town
20:45, Mansfield Town-Cardiff City
20:45, West Ham United-Shrewsbury Town
20:45, Swansea City-Wolverhampton Wanderers
20:45, Chelsea-Norwich City
20:45, Sheffield Wednesday-Carlisle United
21:00, Reading-Stevenage

Január, 17., szerda

20:45, Wigan Athletic-AFC Bournemouth

Forrás: M4 Sport

Megmenekült a kieséstől az AFC Bournemouth


[mnk[mnky_ads id=”3806"]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét