Connect with us

Banánköztársaság

Napi egy millió euró

Megosztás

Mennyi is az annyi? A mai, azaz október 28-án, délelőtt jegyzett árfolyam alapján kb. 363 millió forint. Naponta! Az Európai Unió Bírósága ekkora büntetést rótt ki Lengyelországra, mert a lengyel kormány nem hajtotta végre a bíróság egyik elmarasztaló, rendelkező ítéletét.

Napi egy millió euró
Megosztás

Mennyi is az annyi? A mai, azaz október 28-án, délelőtt jegyzett árfolyam alapján kb. 363 millió forint. Naponta! Az Európai Unió Bírósága ekkora büntetést rótt ki Lengyelországra, mert a lengyel kormány nem hajtotta végre a bíróság egyik elmarasztaló, rendelkező ítéletét.

No ez már nem a rosszalkodókat fenyegető, szokásos uniós irgum-burgum, sőt már nem is a szigorúbb szedtevette!

Ez már – ha nem is vérre, de – a kasszára megy, vagyis minden ország, így Lengyelország igen érzékeny pontjára tapint. Így hát a Brüsszeli Bizottságnak már nem elég, hogy visszatartja a helyreállítási alapból Lengyelországnak kiporciózott euró-milliárdokat, még büntetéssel is megterhelik a lengyel államkasszát. Az események már-már drámai fordulatot vettek.

A kezdet évekkel korábbra vezethető vissza, amikor a kormány javaslatára a szejm kormánypárti többsége létrehozta fegyelmi kamara intézményét, amely elvben a bírói jogsértések kiküszöbölésére hivatott intézmény volna. A kormányzó Jog és Igazságosság nevű párt (PiS) néhány év alatt több lépésben átformálta a lengyel jogszolgál-tatási rendszert, például bírókat kényszerítettek nyugdíjba, politikai jelöltekkel kibőv-tették az igazságszolgáltatási tanácsot, és ugyancsak kormánypárti személyiségekből létrehozták a felügyeleti tanácsot, amely megbüntetheti azokat az eljáró bírókat, akik-nek ítéleteit nem találják megfelelőnek.

A testület maga minősít is, büntet is. Az EU-nak ez már sok volt.

Az Európai Unió luxemburgi bírósága július közepén úgy döntött, hogy így a fegyelmi kamara működése, sőt létezése sem egyeztethető össze az uniós joggal, mert veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az EU bírósága elrendelte a kamara működésének felfüggesztését, az Európai Bizottság pedig Lengyelország megbün-tetését ígérte, ha nem hajtja végre az ítéletet.

És éppen ez történt

Lengyelország fittyet hányt a bírósági ítéletre, s az EB most kirótta a megfelelőnek ítélt büntetést. A napi egymillió eurót addig kell fizetnie a lengyel kormánynak, amíg nem hajtják végre a luxemburgi bíróság döntését.

A büntetés kiszabásának mögöttes okai között nyilván szerepelt az EB és Lengyelország közötti másik súlyos jogvita, nevezetesen az, hogy a lengyel alkotmánybíróság kimondta:

bizonyos kérdéskörökben a nemzeti jog megelőzi az uniós jogot.

Sok szakértő szerint Lengyelország ezzel a döntéssel az EU jogi alapjait, sőt a közösség létét kérdőjelezi meg. S ámbár Moraviecki lengyel kormányfő többször hangsúlyozta, hogy eszük ágában sincs elhagyni az Uniót, Európában sok tekintélyes politikus és szakértő úgy találja:

ebből a jogi és erkölcsi válságból nincs más kiút Lengyelország számára, mint a kilépés az EU-ból.

Hanem azért ez valószínűleg túlzás. Az erős és alighanem tovább erősödő lengyel ellenzék egészen másként vélekedik erről (is). És nem teljesen kizárt, hogy a szejmben ingadozó kormánytöbbség miatt akár előre ho-zott választások után fordulatot vesz a lengyel politika.

Hogy Lengyelország kifizeti-e (és meddig) a kiszabott büntetést, az bizony fölöttébb érdekes lehet – Magyarország számára is

Jelenleg az egész Unióban csupán a magyar kormány támogatja a lengyel vezetők álláspontját, hiszen „lengyel-magyar két jó ba-rát…“, egy húron pendülnek jogban és minden jogtalanságban.

Varga Judit igazságügyi miniszter aránytalannak és indokolatlannak nevezte az Unió „erőszakos” fellépését.

„Lassan mondjuk, hogy Brüsszelben is megértsék: hagyják békén Lengyelországot, elég a politikai nyomásgyakorlásból!”

– írta a miniszter a Facebookon. Egyebekben Magyarország kormánya a lengyel alkotmánybíróság álláspontját is helyesnek találta, vagyis a magyar szuverenitás védelmét is látja a nemzeti jog elsőbbségét hirdető lengyel döntésben, s fenntartás nélkül támogatja a lengyel kormány jogi lépéseit. Ami azt illeti, jogi szakvélemények, EP értékelések és kötelességszegésekről szóló ítéletek sokasága bizonyítja:

a magyar kormány Lengyelország előtt jár a jogállam szétverésében, de feltehetően ezt a munkát a lengyel vezetőknél kevésbé látványosan végezte el, ezért az EB egyelőre csak a helyreállítási alap támogatási összegeinek folyósítását függesztette fel.

Ha valamely inkorrekt jogi lépés miatt a bíróság Magyarországra is napi egy millió eurós büntetést róna ki,

az így, a választások közeledtén több mint kínosan érintené a sok száz milliárdos költségvetési hiánnyal bajlódó államháztartást. Így a magyar kormány egyelőre csak szájkaratét folytat a Lengyelország és Magyarország, valamint az EU közötti jogvitákban, alkalmasint inkább kivárja, mi lesz a döntés Lengyelország ügyében.

Ha Orbán Viktor holnap, pénteken összeül a szokásos szóbeli enyelgésre a nemzeti mikrofonállvánnyal, majd megtudjuk, hogy mit kell jó magyarként gondolnunk az EU-ról, a testvéri keresztény Lengyelországról, no és persze a magyar jogállam kifogástalan állapotáról.

A magyar kilépést bejelenteni ráér, ha győz a választáson.

Ha veszít – XV. Lajos módján – utána a vízözön.

Kapcsolódó

 

Napi egy millió euró

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük