Connect with us

Kerítésen túl

Napi koronavírus-infó Dél-Koreából – 2020.02.24.

Megosztás

Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről.

확진환자 833명 중 격리 중 804명, 확진환자 격리해제 22명(+4), 사망 7명
의심환자 31,923명 중 검사 중 11,631명, 결과음성 20,292명.
/Koreai Egészségügyi Minisztérium /

Ez itt fent azt jelenti, hogy 804 betegünk van, 7(+1 azóta) halott, 26 gyógyult, gyanús eset 31.923 vizsgálat alatt 11.631 fő.

Még mindig Degu (대구) a góc, de mindenhol szaporodtak, kivéve nálunk, itt az az egy van, akit még szombaton találtak. Ami a vizsgálati kapacitást illeti, 7500/nap jelenleg, eddig 5000 volt. Szakemberek szerint maximum 10 ezerre lehet majd emelni, mert 1 óra 30 perc a védőfelszerelés fel, illetve levétele, plusz a váladék vétel ideje, amit gyakran meg kell ismételni, és attól számítva, a világ legjobbjaként ismert koreai KIT-tel is 3 óra. Fizikailag képtelenség napi 10 ezernél több tesztet elvégezni, azt mondják.

Le kellett mennem orvoshoz, írd és mondd, egyetlen embert sem láttam maszk nélkül,

az orvosi rendelőben is mindenki maszkban dolgozik természetesen. Ma először láttam a boltost is maszkban, meg kétségben, mert én olyan fél egy körül értem oda, addigra szinte mindent eladott, én meg csak néztem, és kérdeztem, hogy de hol az áru. Nagyon izzadt szegény, és némiképp elkeseredetten mondta, hogy a házbéli ádzsummák megrohanták a boltot nyitáskor, és megvettek mindent, ő meg azóta csak telefonál egyfolytában, hogy hamarabb jöjjön a szállítmány mindenből, mint ahogy szokott. Egész vicces volt, nem igazán örült a hirtelen forgalomnövekedésnek, én meg vettem egy csomag spenótot, csak úgy reflexből, más nemigen maradt.Most már nevetek rajta, és nyilván azóta pótolta is, de ott, akkor, egy cseppet rémisztő volt. Nem a betegség, hanem az, ahogy az emberek félni képesek. Az sokkal ijesztőbb…

A gyerek munkahelyét, ezzel egyidejűleg minden iskolát, és magán iskolát, óvodát, és bölcsődét bezártak az egész országban

A tanévkezdést egyelőre egy héttel tolták el, így az egyetemeken sem lesz tanítás átmenetileg. A controll tower a miniszterelnök lett, illetve a kék ház, most még nem az elnök. Szabadon mozoghat mindenki országon belül, kívül, persze ha a fogadó ország beengedi ugye. Aki teheti, nem utazik azért, külföldre pláne nem.

Ami számotokra is fontos lehet, az az, hogy bombarobbanás szerű járványra számít a szakma, és a kormány is az országban, már ki is jelölték az erre a célra kiürítendő létesítményeket. Amennyiben ez megtörténik, nem fognak mindenkit kórházban ápolni, a könnyű esetek(?) otthon, a nehezebbek együtt, és csak a nagyon súlyosak kerülnek intenzív ellátás alá. 50 millióan vagyunk, ez van. Aki esetleg itt tanul, dolgozik, de nem itt van a hazája, mint nekem, az lehet, hogy jobban teszi, ha még időben hazamegy, bár ez csak az én személyes véleményem.

A negyedik halott, a negyven éves férfi esetét külön vizsgálják,

mert neki, egy kis magas vérnyomáson kívül kutya baja sem volt, a betegség alatt is épp, hogy csak köhögött, aztán egyik pillanatról a másikra meghalt. Számos ilyen esetről érkezett hír korábban Kínából is, de az onnan érkező összes hírt mindenhol fenntartással kezelik, most viszont nálunk is megtörtént, sőt, az 53 éves hölgy halála is hasonló volt, ha nem is ennyire váratlan.

A legfiatalabb beteg 16 hónapos, a döntő többség 30-65 éves kor között van.  A halottak is a 40-65 közötti korosztályból kerültek ki eddig. A hadseregben újabb fertőzöttek lettek, sőt, az itt állomásozó amerikai katonák rokonai között is lett ma beteg.

HIV, és ebola gyógyszert adnak azoknak, akik nagyon súlyos állapotban vannak,

néha használ. A mesterséges lélegeztetésre szorulók közül eddig itt még nemigen élte túl senki. A tünetek bármilyen gyengék, pillanatok alatt kritikusra fordítják a beteg állapotát, és nem igazán tudják kimutatni, hogy idős, legyengült szervezetet támadna meg a vírus, ez nem egy válogatós fajta. Szerencsére a gyerekek szinte mind felgyógyulnak belőle, bár egyelőre ez is csak kínai adat.

Aki ide tervezett utat, azt gondolom jól teszi, ha törli, és Japánba szintén, Kínába evidens, hogy nem helyes menni.

A közel – keleti, és az európai helyzetet ti gondolom jobban ismeritek, itt a csapból is koronavírus hírek folyik éjjel – nappal, elsősorban helyi vonatozásban, de hát ez érthető. A parlament épületét be kellett zárni, mert az egyik képviselő vendége beteg lett, egy hosszabb rendezvényen vett részt. Most fertőtlenítik, és 48 óra múlva nyitják ki.

A sárga dzsekis hölgy a képen, az egészségügyi miniszter helyettes.

Mióta csak felütötte a fejét a vírus Kínában, ez a hölgy, naponta többször tart sajtótájékoztatót, briefinget, és válaszol minden újságíró minden hülye kérdésére is. Ő a nép hőse, még hajat festetni sincs ideje, fogyott, egyre fáradtabb, millió üzenetet és posztot kap twitteren, hogy köszönjük, és tartson ki.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük