Connect with us

Kiemelt hírek

Napi neba 2…… : bicikliútfejlesztés magyar módra – az ára persze „nemzetközi”

bicikli
Megosztás

Van olyan nap, hogy két „neba…” kategóriába illő hír születik szigorúan kerítésen belül. Ezúttal Balinka település – amit cirka 850-en laknak – vezetői érdemelték ki a bicikliúttal, amit kátyúhegyekre festettek fel.

Mint aki jól végezte dolgát…..

A Fejér megyei község mert nagyot álmodni és a nemzeti kormány biztosított hozzá 100.000.000 – azaz száz millió – közforintot. Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos feltehetően boldogan avatta fel a csoda bringautat, amit kizárólag nálunk hívnak annak.

Az index.hu olvasója küldte el a portálnak a közeli balinkai fejlesztés képeit, amihez képest Kincsesbánya lucernával feltört bringaútja maga az osztrák Duna-menti tüköraszfalt. Nézzük, hogy épül ma kerékpárosbarát település 100 millió forintos támogatásból.

Kincsesbányától nem olyan messze található Balinka település, ahol most többféle felújítás is volt. A közeli kempingből és odafelé festettek föl keréknyomot, a régen és most is gyalázatos állapotban lévő útra. Olyan mint valami akadálypálya, néhány ugratóval. Mondhatnánk azt hogy vicces, de inkább szégyen hogy 2019-ben ilyet meg mernek csinálni.

Herczeg Zoltán így számolt be a hungarikumnak számító teljesítményről:

„100.000.000-s, azaz 100 milliós kerékpárút fejlesztés Balinkán, nyilván uniós fejlesztési pénzből. Na most az ilyen rohadék, aljas tolvajokkal mind azonnal börtönbe vagy 10 évre, miután visszafizette a károkozást minden eurocentig! Ilyen lenne egy európai, XXI. századi, demokratikus ország.

És persze ettől máris kátyúmentes

És persze önérzetes, felnőtt, bátor polgárokból álló, melyek ilyen undorító mocskosság láttán azonnal kaszákkal és kapákkal jelennek meg a polgármesternél és a kivitelezőnél szolidan érdekérvényesíteni. Ez lenne a civil kurázsi, ez a kincs, ami nincs… Helyette deutsch tamást bízzák meg az uniós pénzek ellenőrzésével!!! Ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-haaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!! Magyarország kurva jól teljesít!”

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Petrow

    2019.07.07 09:45 at 09:45

    Ez tipikus ballib duma, ami az elsöprő baloldali médiafőlény, és az MSZMP ma is fungáló utódjainak köszönhető, amit kizárólag az elvakult indokolalan gyűlölet és irigység vezérel.

    Mindössze 100 000 000, azaz százmillió forintról van szó, mivel Révész Máriusz sokat próbált hős, aki testi épségét nem kímélve védte pártját a szemkilövető (nem a tankosra gondolok, aki igazi hazafi volt) rendőrterror alkalmával, és aki messze megérdemli a 95 000 000, aza kilencvenöt millió forintot.

    Az az önkormányzat, amelyik 5 000 000, azaz ötmillió forint ajándékpénzből képtelen rendes bicikliutat kialakítani, meg is érdemli a sorsát.

  2. Pingback: Bringa linga, kerékpárúti átverés, nem úgy van az! - A Szócikk utánajárt - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük