Napi (valós) hírcsokor egy kicsit másképp

Mozgalmas hét van mögöttünk! Mindenki tette a dolgát: a kormány sulykol, mi bevettük, aminek égnie kellett, az felgyulladt,  ahol gyógyítani illet volna, ott lepasszolták a beteget, Chuck Norris parolázott…. szóval történt ez-az.

Breyer Gábor közösségi oldalán a csak rá jellemző vitriolos iróniával foglalta össze november utolsó hetének magyarországi történéseit.

– Puch László átadta

a maradék médiáját, így már csak Orbánnak van napilapja, azonban Médiatanács rajta tartja a szemét a magyar nyilvánosság legaggasztóbb fejleményein.

– Kétmilliárd forintot adunk mexikói templomfelújításra, ennek kárpótlásaképpen újabb 4,7 milliárd közpénzt fordít a kormány plakátkampányra, az EP ugyanakkor felszólítja Orbánékat Gruevszki kiadatására, de Kovács Borostás Zoltán szerint az Európai Parlamentnek semmi keresnivalója a Gruevszki-ügyben, Brüsszel ezzel is csak migránsokat akar betelepíteni hazánkba.

– Óriási siker a Nemzeti Konzultáció

a családok évével és népszaporulattal kapcsolatban, talán ezért zár be a Honvéd kórház intenzív koraszülött osztálya, a 19 éves lányt, akinek agyhártyagyulladása volt, csupán kétszer küldték haza kezelés nélkül a Honvédkórházból.

– Ungár Péter és Schmidt Mária közös cégétől bérel irodát az Agrárminisztérium és Chuck Norris megtekintette Orbán Viktor magántestőrségét, a TEK-et, mindannyian ökölbe szorították a kezüket

– Hamvába holt a BKK elektronikus jegyrendszer projektje,

mindössze 36 milliárd forint úszott el, jövőre bevezetik a dugódíjat

– Polt Péter feleségének most már nem 5 millió forint a havi fizetése, hanem 5 millió 400 ezer forint, mert megérdemli

– Erzsébet utalványt az kap idén, akit Erzsébetnek hívnak, két fia van, Viktor és Gáspár (Menyhért és Boldizsár még nem aktuális)

– A KSH szerint javult a háztartások jövedelmi helyzete, megjelent a Ludas Matyi legújabb száma és több kabaré színház bezárta kapuit

– Schmidt Mária szerint egyáltalán nem biztos,

hogy az nyerte meg a II. világháborút, akiről tanultuk, hogy nem Brüsszel volt, a hétszentség, sőt a törökök is csupán 150 éves baráti látogatást tettek Magyarországon, az orosz megszállásról még vita folyik

– G. Fodor Gábor vezérürü a Nemzeti Feljelentés Koordináló Intézet vezetője felhívására már több mint 40 feljelentés érkezett liberális métellyel fertőzött egyetemi oktatókról, akik nagy valószínűséggel még migránssimogatók is egyúttal

– Kósa Lajos ígéretet tett

arra, hogy a jövőben, amikor belemélyed parlamenti laptopjába, be is fogja kapcsolni

– Lángolt az ATV épülete, pedig a földszintjén nem üzemel étterem a gyúlékony szellőzőjével, a tűzoltóság értetlenül áll az esemény előtt….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük