Connect with us

Kerítésen innen

Napvihar veszélyezteti a földi kommunikációt szerdán – Van mitől tartanunk?

Megosztás

Napvihar várható a földön szerdán, de addig még előttünk van a mai nap időjárása, csapjunk is bele!

Megosztás

Napvihar várható a földön szerdán, de addig még előttünk van a mai nap időjárása, csapjunk is bele! Kedden napközben alapvetően napos időnk lesz, bár a napos időszakokat időről-időre mérsékelt felhősödések követik.

Kedd

A felhőzetből elszórtan, elsősorban a délután folyamán, illetve legnagyobb eséllyel a délkeleti- és a középső országrészben futó, jelentéktelen záporok is előfordulhatnak. Másutt kisebb a csapadék valószínűsége, illetve számottevő mennyiség sehol sem valószínű. A délelőtt folyamán, a Tiszántúl középső térségében még élénk lehet az ÉK-i szél, majd ott is mérséklődik a szél. Délutántól fokozatosan KDK-i irányba fordul a légmozgás. Éjjel zömében derült, csillagfénye égbolt várható néhol áttetsző fátyolfelhőzettel. Mérsékelt, az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában élénkülő DK-i szél fúj.

Szerdán

Rajtunk üt a napvihar:

A szakemberek szerint geomágneses vihar fog lecsapni a földre a hétfői naptevékenység következtében. Hétfőn, nem sokkal éjfél után egy hosszú, M1.5 kategóriájú flert bocsátott ki magából a Nap, éppen bolygónk irányába. Az eseményhez kapcsolódó magas szintű sugárzás pedig máris kisebb rövidhullámú rádiókimaradásokat okozott a Földön.

A várakozások alapján május 10-én, szerdán érheti el az anyag a Földet, ezzel közepes vagy erős geomágneses aktivitást idézve elő A geomágneses viharok akár a földi technológiát is megzavarhatják, például akadozhat a kommunikáció vagy áramkimaradások jelentkezhetnek-írta meg a 24.hu.

Magyaroroszágon, délelőtt az Eumet szerint, országszerte napos, a Dunántúl fölött mérsékelten felhős, fátyolfelhős idő lesz jellemzőbb. A hűvös/hideg hajnalt követően átlagos közeli, kellemesen enyhe maximum hőmérséklet várható. Délután, nyugat felől erőteljesebb felhősödés, gomolyképződés zavarhatja meg a napsütést. A keleti országrész felett maradhat zavartalanabb a napsütés. Elszórtan, összességében kevés helyet érintően, nagyobb valószínűséggel a nyugati határvidéken és a középső országrészben záporok is kialakulnak. Éjjel nyugaton felhősebb, keleten derültebb égbolt lesz jellemző. A nyugati, délnyugati határvidéken lehet kisebb eső, szemerkélés, másutt nem valószínű csapadék.

Hoppá!

Szerző