Connect with us

Kultúra

Náray Tamás: az ország nem családi vállalkozás vagy királyság, ahol a hatalom apáról fiúra száll

Náray
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Orbán topis öltözködéséről

Kiemelte, azt el kell ismerni, vannak eredmények is, az azonban más kérdés, hogy felismerhető a saját zsebre folytatott játék is:

„De amúgy kontraproduktívnak tartom, hogy állandóan diktatúráról beszélünk. A klasszikus értelemben nincs diktatúra nálunk. Ha tetszik, ha nem, be kell látnunk, hogy több millió embernek, vagyis talán a többségnek, ez, ami van, nagyon is megfelel. Ahogy a gyűlölködés kultúrája is. A regnáló hatalom ugyanis egyenesen felhatalmazza a tömeget a gyűlöletre. Hagyni Koncz Zsuzsa fejére Dávid-csillagot festeni ugyanaz, mint kitenni plakátra Soros Györgyöt. De én hiszek a példa erejében, mert kis közösségben, például a közösségi oldalamon már megszűnőben a gyűlölködés.”

Orbán topis ruhaviseletéről is kérdezték az interjúban, amire azt mondta, nem gúnyolja érte, hogyan néz ki az ország miniszterelnöke, mert neki is van emberi méltósága, és nem is az a dolga, hogy jól mutasson:

„Szerintem ez az ő esetében nem fontos. Nekem egyébként ez lenne a legkisebb bajom vele kapcsolatban. Abból, hogy valakinek nem a csinosság az élet alapértelme, még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Teréz anya sem az első divatot követte….”

Barcelonában alkotni szeretne

Folytatja az írást, és festeni fog. Eltökélt szándéka, hogy a kinti galériájában gyakran rendez majd tárlatot magyar művészeknek. Szóba kerültek az itthoni fanyalgók, akik egy időben megnehezítették az életét:

„Remélem, nem tűnök nagyképűnek, ha azt mondom, visszanézve értem, miért utáltak olyan sokan. Hogyne utáltak volna? Megvalósítottam az álmaimat. Nézz körül! Magyarország egy sikergyilkos ország. Szorzótábla egyszerűségű a képlet: azt hiszik, ha a rossz híredet keltik, ők felértékelődnek, felemelkednek. Lehet így gondolkodni, csak éppen ez senkin sem segít. De legjobban a gondolkodás hiánya bántó, ami az itteni életünket nagymértékben áthatja. Azaz a „gondolkodástalanság”, ahogy mondani szoktam. Meg az értelmetlen szajkóeffektus. /…….. / ” A címkék rám ragadtak. A választott otthonomban, Spanyolországban elegáns kívülálló leszek, akit kevesen ismerhetnek. Azonban olyan valaki, akinek minden ellenére Magyarország marad a hazája. Mert ebből a jogából nem enged. ”

A Debrecenből indult divattervező egyike az országért felelősséget érző értelmiségieknek. Az elmúlt években sem hallgatott, gyakran nyilvánított véleményt közéleti kérdésekben is. Távozása veszteség Magyarországnak, annak bizonyítéka, hogy menekülnek Orbán országából a tehetséges alkotók, akik már eddig is sok dicsőséget szereztek hazánknak. Náray Tamás meg dolgozott azért amit elért. Messze jutott, sokoldalú tehetsége révén nem kell attól tartania, hogy távol hazájától nem lehet sikeres. Szomorú, hogy legjobbjaink nem látnak mást, mint az országból való távozást. Az a légkör, amelyet Orbán 2010-óta kialakított nem kedvez a szabad szellemnek, nem híve az önálló gondolkodásnak. Sőt! Veszélyesnek tartja hatalmára mindazokat, akik nem álltak be a NER-lovagjai közé, nem állnak sorban a „korona nélküli király ” kegyeiért. Az ilyen emberek számára, ha nem akarnak megalkudni, nem igen marad más út, mint a „hanyatló” nyugaton keresni a boldogulást, a szabadságot!

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Acs Péter

    2019.03.23 14:54 at 14:54

    Náray elvtárs az a gondja, hogy rend van nyugaton meg nincs isz.. teror van ön egy világ birodalmat választott oké joga van hozzá de akkor ne kiabáljon átt, hanem legyen ott boldog ennyi!

  2. Anonim

    2019.03.25 04:08 at 04:08

    Acs Péter…Ha ön ennyire tanulatlan,hogy még helyesen írni sem tud,akkor az minek kommentel ,főleg egy olyan emberről,akinek semmilyen szinten a nyomába nem lép.
    Az ácspéterek és orbánviktorok nem viszik előre az ország sorsát.A rend az nem a diktatúra jellemzője,ahol intellektuális embereket ,gyereket,öreget nyírnak ki válogatás nélkül.

  3. FakivágatóFidesz

    2019.03.30 16:34 at 16:34

    HELYEÍSÍRÁS: legtöbb fizetett vagy önkéntesen gazdgmaffia-viktátorvédő fideszesnél nem működik a helyesírás 70es IQ alatt

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük