Connect with us

Kerítésen túl

Natasa Pirc Musar nyerte a szlovén elnökválasztást

Megosztás

A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját – ő lesz az ország első női elnöke.

Natasa Pirc Musar
Megosztás

A hivatalos részeredmények alapján biztosnak mondható, hogy a függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztás második fordulóját – ő lesz az ország első női elnöke.

Az új államfő várhatóan december 23-án teszi le az esküt

A szlovén választási bizottság által 97 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott második fordulóban a balközép pártok által támogatott Pirc Musar a szavazatok 54 százalékát, míg a szintén függetlenként induló jobboldali Anze Logar volt külügyminiszter a voksok 46 százalékát szerezte meg. 

A központi választási bizottsághoz még nem futottak be a külföldön leadott szavazatok, de ezek a voksok érdemben már nem befolyásolhatják az eredményt, ezért biztosra vehető Pirc Musar győzelme.

A választási bizottság adatai szerint a második fordulóban a szavazásra jogosultak 52,13 százaléka, mintegy 855 ezer ember járult az urnák elé, valamivel több, mint az első fordulóban.

Pirc Musar programjában az egészségügyi és nyugdíjrendszer reformja, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a biztonság- és védelempolitika szerepel. 

Az 54 éves Natasa Pirc Musar 1968-ban született Ljubljanában

1992-ben szerzett diplomát a ljubljanai egyetem jogi karán. Pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál (RTV), majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél.

Tudását a CNN-nél kamatoztatta tovább az Egyesült Államokban, majd két szemesztert tanult médiaszakon a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Királyságban, ahol tanulmányai alatt gyakornok is volt a BBC-nél. 2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz.

2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották. 2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok. Házas, egy gyermek édesanyja.

(MTI)

Nataša Pirc Musar: Slovenci so povedali, kakšno Slovenijo si želijo

Szerző