Connect with us

Kerítésen innen

A NAV szerint a legnagyobb adósnak kétmilliárdos köztartozása van

Minden 0-99+ éves magyar tartozása szerdán 140.000.- forinttal nőtt! Orbánék ennyit vettek fel mindannyiunk kontójára!
Megosztás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg. 

Ők azok, akikről tudnak….

A negyedik negyedévben 76 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 24 társaság, 52 pedig magánszemély.

A lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, – az Opten nyilvántartása szerint korábban tucatnyi céget vezető férfi – Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt. 

A második legnagyobb tartozása is magánszemélynek van, a szigetszentmiklósi Hunyák Lászlótól 1,776 milliárd forintot követel a NAV, amiből 640 millió forint adóhiány, 1,136 milliárd forint pedig jogkövetkezmény. 

A harmadik legnagyobb adós a jogkövetkezményeket is beleértve a budapesti Nude-Arts Kft., amelynek 1,37 milliárd forintos adósságából „csupán” 454 millió forint az adóhiány, és 916 millió forint bírság. Nem sokkal marad le tőle a budapesti Vadas Miklós 1,194 milliárd forintos adósságával, esetében a 384 millió forint adóhiányt 810 millió forint bírsággal fejelte meg a NAV.

A pálmát azonban kétségtelenül a fertőszéplaki Észosztás Kft. viszi el, amely háromszor is szerepel a NAV listáján, összesített tartozása 2,434 milliárd forint, amiből 793 millió forint az összesített adóhiány, 1,643 milliárd forint a jogkövetkezmény.

A már említett cégekkel együtt 15 adózó tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 500 millió forinttal a NAV- nak, 1 milliárd forintnál nagyobb tartozása öt adózónak van.

(forrás: MTI)

Zár alá vette a szcientológusok központját a NAV

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük