Navracsics Tibor: elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az Európai Unióból

Navracsics Tibor volt igazságügyi miniszter, korábbi uniós biztos az Egyenes beszéd vendégeként elmondta, hogy a Fidesz jobb kondícióban van 22-re, mint volt 18-ban.​

A Fidesz jobb kondícióban van 2022-re, mint volt 2018-ban

Navracsics hiányolja, hogy a Fidesz sokkal pragmatikusabb párt volt korábban, most még mindig nagyon ideologikus. Szerinte lehetne még pragmatikusabb, egy pártnak ez nagyon fontos.

Még mindig lát egy-két olyan konfliktust, amit jobb lenne felfüggeszteni, konkrétumokat azonban nem említett.

Áramvonalasított Európa-politika

Navracsics azt gondolja, hogy egy jobban áramvonalasított Európa-politika hasznosabb lenne a Fidesznek. Kellene egy határozott Európa-képet kialakítani, ha azt mondják, hogy egy kormányzatibb politikát akarnak, ebben tevékenykedni, vagy számunkra fontos szakpolitikákban az események élére állni.

Az európai gazdaságpolitika nagyon sokat ad például a magyar mezőgazdaságnak, szerinte itt az érdekek egybeesnek Brüsszel és Magyarország között.

Néppárt, nem Néppárt?

A Fidesz néppárti tagsága kapcsán megjegyezte, hogy szerinte

a Fidesznek az lenne az érdeke, hogy bent maradjon az Európai Néppárton belül.

Ehhez viszont szükség van kommunikációra, gesztusokra mindkét oldalról, a Fidesznek is kell gesztusokat tenni, kifejezve, hogy keresztény-demokratikus értékeket képviselnek.

Navracsics szerint elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

A Fideszben elfér több vélemény egymás mellett – mondta Navracsics Tibor.

Oktatás

Oktatás kapcsán, mint volt uniós oktatási biztos kijelentette, hogy egyik nemzeti megoldást sem tudja javasolni egyik országnak sem oktatás terén, mivel annyira kultúrába ágyazott ez a terület, hogy minden országnak magának kell megtalálnia, hogy mi viszi sikerre.

A magyar oktatásban két probléma jött vissza:

  • az oktatási rendszer elérhetősége, illetve
  • az idegennyelv tudása.

Az oktatás centralizálásánál az egyik központi cél az volt, hogy a XII. kerületi és egy beregi iskola között az olló záródjon, elismerte, hogy ezen a területen van még hova fejlődni.

SZFE

Az SZFE-ügyben Navracsics elmondta, hogy az Európai Parlamentben nem csoda, hogy felvetődött a kérdés, a Bizottságban viszont csak akkor beszélnek róla, ha jogszabálysértés van.

Forrás

horoszkóp

Egy hozzászólás itt: “Navracsics Tibor: elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az Európai Unióból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük