Connect with us

Kerítésen innen

Ne dőljön hátra! Bármikor átállhat a suli digitális oktatásra!

kasler-miklos-miniszter
Megosztás

A tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta Kásler emberi erőforrások miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós közölte, az iskolák feladata

„a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozása”.

Ennek – mint elmondta – minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges.

„Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad”.

Friss hír!

292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a hivatalos tájékoztató honlap. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak.

A járvány megjelenése óta nem volt egy nap alatt ilyen sok új fertőzött Magyarországon. 

Az aktív fertőzöttek száma 1588 fő. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka , az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. 90 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.

Figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását,

meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor

egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.

Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást,

a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést,

ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet – közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget.

Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, minthogy

„feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között”.

Ezzel szemben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete korábban azt közölte, a kiegészítés valójában egy pályázat, amelynek keretében az érintett pedagógus kétoldalú megállapodást köt a Klebelsberg Központtal, további feltételek és követelmények mellett, tehát többletfeladatokkal jár.

Forrás

szenteltvíz

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Bálint Erika

    2020.08.30 10:39 at 10:39

    …és ez ma 2020. 08. 30-án is érvényes? Amikor 292 új COVID19-et regisztráltak?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük