Connect with us

Gyorshír

Ne hagyjuk ABBA! – emlékkoncert

Megosztás

Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.

abba
Megosztás

Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.

Az ABBA legendája 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon kezdődött,

és azóta is a popzene történelmének legtöbb lemezeladással rendelkező együttese lett a Beatles után második helyen. A győztes Waterloo című sláger volt számukra a nagy áttörés, melyet számos világszerte slágerlista vezető dal követett. Nem titok, hogy az ABBA már évtizedek óta nem turnézik, így a fáklyát “THE SHOW – a tribute to ABBA” című show viszi tovább, mely a világ legjobb ABBAemlékkoncertje a Hivatalos Nemzetközi ABBA Rajongói Klub (Official International ABBA Fan Club) szerint.

‘A SHOW’-t 2001-ben hozták létre és15 éve turnéznak a világsikerű koncerttel

Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik.

“Az ABBA tökéletes másának megalkotásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy svéd énekeseket használjunk. Nekik van egy olyan jellegzetes kiejtésük, amit más nem tud leutánozni. Így nem kellett semmilyen kompromisszumot kötnünk, amikor újra alkottuk az igazi ABBA hangzást”

– nyilatkozta Kenneth Svoldgaard producer.

A siker kulcsa….

Ami a többi ilyen emlékkoncerttől megkülönbözteti a ‘THE SHOW’-t az annak köszönhető,  hogy a két női énekest sikerült úgy újjáteremteni nemcsak kinézetben, de hangzásban is, hogy szinte megtévesztésig hasonlítanak Agnetha-ra és Anne Frid-re és még a legkritikusabb rajongók is elismerően nyilatkoznak róluk. A két énekesnőt azután válogatták be a zenekarba, miután megnyerték a nagy svéd tehetségkutató show-t, mint ABBA lányok. Most pedig a ‘THE SHOW’-ban mutatják be tehetségüket az egész világ előtt.

A ‘THE SHOW’ zenéjét a svéd Waterloo nevű együttes játssza,

amelyet a Londoni Nemzeti Filharmonikus Zenekar kísér a háttérben, Matthew Freeman zenei igazgató vezényletével. Olyan nagy sztárokat kísértek koncertjeiken, mint Elvis Costello, Robbie Williams és Sir Cliff Richard.

Hogy még jobban elérjék az eredeti hatást a ‘THE SHOW’-val, eredeti ABBA zenész is feltűnik a show-ban vendégelőadóként. Ez az, ami olyan különlegessé teszi ezt az ABBA emlékkoncertet. A közönség már előre örülhet, hogy láthatja a legendás szaxofonost, Ulf Andersson-t, aki még az eredeti ABBA-val turnézott együtt és az ‘I Do, I Do, I Do, I Do, I Do’ című sláger zenéjét együtt írta Benny Andersson-nal, az eredeti ABBA taggal.

Az Abba mára élő legenda,

ezt bizonyítják évtizedek óta világszerte a teltházas koncertek, a nagy sikerű Mamma Mia filmek és nem utolsó sorban a Mamma Mia musical, ami szintén hatalmas sikernek örvend.

Ne hagyjuk ABBA! Jegyek itt kaphatók.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük