Connect with us

Bulvár

Ne készüljön szikrázóan napsütötte hétvégére, sőt…

napsütötte
Megosztás

Ha az a kérdés, hogy ezen a hétvégén a Balaton, vagy a Börzsöny, akkor az utóbbira szavazzon, hiszen nincs kiábrándítóbb, mint csak nézni a vizet, és borzongni, a csak itt-ott napsütötte nyárban. Márpedig ezen a hétvégén nem lesz igazi strandidő. Úgyhogy „bakancsra fel”!

Ez még nem a hétvége!

Csütörtökön, északnyugat felől hidegfront éri el térségünket. Az ország nagy részén erősen felhős, borongós, hűvös idő várható, néhol kisebb esővel, záporral, míg keleten, délkeleten még napos, kellemes hőmérsékletű időre készülhetnek az ottélők. Északkeleten zivatar is kialakulhat. Időről időre megélénkül az északnyugati szél. Éjszaka országszerte borult lesz felettünk az ég, és délnyugaton tartós esőre van kilátás.

De ez már az

Pénteken borongós idő várható, sokfelé esővel, záporokkal, északkeleten néhol zivatarral. Nyugaton, északnyugaton azonban csökken a felhőzet, ott naposra fordul az időjárás. Elvétve azonban ott is kialakulhat futó zápor, egy-egy zivatar. Éjszaka keleten még marad a sok felhő, esővel, az ország nyugati felén csillagfényes, eseménytelen idő ígérkezik.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

csütörtök reggel 11 – 15,

csütörtök délután északon 23, délen 28,

péntek reggel 13,

péntek délután 19 – 24,

szombat reggel 10 – 13 fok körül alakul.

– A hétvégén is változékony, az évszakos átlagnál hűvösebb idő valószínű, többfelé újabb esővel, záporokkal, helyenként zivatarral. A felhőké lesz a főszerep, és csak átmeneti napsütésben lehet bízni az ország egyes részein.

Így indul a jövőhét

– Hétfőn, kedden előreláthatólag naposra, melegebbre, szárazabbra fordul az idő, de helyi záporok, zivatargócok előfordulásának esélye továbbra is megmarad elszórt jelleggel.

Biometeorológia

Csütörtökön és Pénteken hidegfronti hatásra lehet számítani. A frontra érzékenyek fejfájásra panaszkodhatnak. A korábbi műtétek és törések helyén fájdalom léphet fel. Az ország túlnyomó részén sok lesz a felhő, és helyenként az északnyugati szél is megélénkül, ez hangulatunkat negatívan befolyásolhatja. Ehhez társul még a hűvös idő is. Esőre, záporokra is számítani kell, északkeleten zivatar is előfordulhat. Esernyőt vigyenek magukkal, és öltözzenek az időjárásnak megfelelően.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük