Ne szégyeljük! – emberből (is) vagyunk…..

Tele vannak a híradások azzal, hogy nálunk – kerítésen belül – dívik a közöny, bizalmatlanul, agresszívan méregetjük egymást és kihalóban van belőlünk – tisztelet annak, akinek jár – az emberség. Az alábbi történet rácáfol erre, próbáljuk ki, hogy a jó hírre van-e kereslet!

Ne küzdj ellene, érző emberből vagy…..

Hiába a milliárdokért újraplakátolt szenny, a legtöbbünkbe kódolt emberség most , kivárásra játszik, de ott van és elő-elő tör. Az alábbi történet Budapesten esett meg az orbáni gyűlöletkeltés közepette és ellenére:

“Van egy barátom, Mohamed.

Voltaképp nem is egy barátom ő, hanem egyike a legjobbaknak. Fogadott fívérem. Vagy én az övé. Mint a neve is mutatja nem lovon, nem Vereckénél lépett be az életembe. Marokkói. Bölcsész, meg még ki tudja, sokféle szellemi tudományokkal művelte magát az élete során. Sokfelé élt, jókor jó helyeken, tapasztalatai is igencsak sokfélék. Hosszan élt Magyarországon, fia is született itt magyar szerelmétől. Aztán sokáig nem élt Magyarországon.

Most megint itt él. Pont most. Féltem.

Úgy tűnik, fölöslegesen. Mohamedet épp az imént kért meg: tudassam itteni barátaimmal, ismerőseimmel mai élményét. A XVI. kerületi, rákosfalvai Aldiban vásárolt. Végigállta a sort. Kosarába túl sokat pakolt, a magával vitt 15.000Ft nem volt elegendő. Ötszáz forinttal túllógott a számla. Kérte hát a kasszást, valami apróságot vegyenek vissza, ami számára is másodlagos jelentőségű. Valami kétszersültkocka, amit levesbe szánt. Visszavették, fizetett és kiment a boltból.

A buszmegálló felé baktatott épp,

amikor egy fiatal nő toppant elé, kezében az utolsó pillanatban visszatett kétszersültes zacskóval. Ott állt pár perccel előbb Mohamed mögött a sorban, látta az esetet és ő mégiscsak megvette, ne ezen múljon. Kérte Mohamedet, fogadja el. A barátom zavarba jött, hebegett-habogott hogy hát igazán nem kellett volna, elszámolta magát, legközelebb majd megveszi, nincs rászorulva, nem menekült, stb. A nő rendületlenül ragaszkodott hozzá, hogy vegye csak el az árut, vigye magával. Jó, mondta végül Mohamed, megköszönte a segítséget és megígérte, legközelebb ő hívja meg a hölgyet egy kávéra. Ebben maradtak. Mosolyogva váltak el.

Hétköznapi eset,

de amióta megváltoztak a hétköznapok, mégsem az. Ezt ő is érzi. Ezért kérte, hogy írjam le, élnek itt emberek, akik úgy is gondolkoznak, viselkednek ahogy az emberek szoktak normális esetben.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük