Connect with us

Ez a nap

Négy amerikai szövetségi állam kormányzója összefog a fegyvervásárlás szigorításáért

Megosztás

Az amerikai Országos Fegyver Szövetség az iskolák biztonságának erősítését javasolja. A legnagyobb tanárszakszervezet ugyanakkor elítélte  a tanárok felfegyverzésére vonatkozó javaslatot. Rendőrségi szervezet is ellenzi Trump javaslatát a tanárok felfegyverzésére.

Négy amerikai szövetségi állam kormányzója összefog a fegyvervásárlás szigorításáért

New Jersey, New York, Connecticut és Rhode Island államok kormányzói csütörtökön úgy döntöttek, hogy nem várnak Washingtonra és a szövetségi törvényhozásra, hanem – a klímavédelem ügyében már bevált laza koalícióban – közösen hoznak intézkedéseket a fegyvervásárlás megszigorítására.

A négy kormányzó mindegyike – Phil Murphy, Andrew Cuomo, Dan Malloy és Gina Raimondo – demokrata párti politikus, és amikor tavaly Donald Trump elnök bejelentette, hogy Washington kivonul a párizsi klímaegyezményből, ugyanők hozták létre a már érvényben lévő klímavédelmi intézkedések megőrzésére a Klímavédelmi Szövetséget.

A kezdeményezés bejelentésekor Andrew Cuomo, New York állam kormányzója leszögezte: „inkább saját kezünkbe vesszük a dolgokat, mintsem arra várjunk, hogy a szövetségi kormány észhez térjen”. Gina Raimondo, Rhode Island kormányzó-asszonya hozzátette: „a gyermekek Floridában és szerte az országban megmozdultak, és ez nem meglepő. Mi kényszerítettük őket erre, mert a megválasztott politikusok Washingtonban évek óta elhárították a feladatot”.

A négy kormányzó megegyezett abban, hogy – a szövetségi ellenőrzési adatokon kívül – megosztják egymással információikat, az államhatárokon kívül is követik a megvásárolt fegyverek „útját”, és regionális társulást hoznak létre, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és közösen dolgozzanak ki oktatási intézményeket érintő javaslatokat.

Az amerikai Országos Fegyver Szövetség az iskolák biztonságának erősítését javasolja

Az amerikai Országos Fegyver Szövetség (NRA) ellenzi a fegyvereladások teljes szigorítását, inkább az iskolák biztonságának erősítését javasolja – fejtette ki csütörtökön Wayne LaPierre, a szervezet elnöke a konzervatívok szokásos évi washingtoni konferenciáján.  A legnagyobb tanárszakszervezet ugyanakkor elítélte  a tanárok felfegyverzésére vonatkozó javaslatot.

LaPierre a konferencián elmondott beszédében olyan „valódi és gyakorlatias megoldásokról” értekezett, amelyek szerinte megvédik az amerikai gyermekeket az iskolai fegyveres erőszaktól.

„Muszáj azonnal megerősítenünk iskoláinkat” – fogalmazott az NRA elnöke, kifejtette, hogy a fegyvereladások előtti ellenőrzéseket kellene szigorítani. Leszögezte, hogy „gyilkosoknak, bűnözőknek, kábítószer-kereskedőknek soha nem szabad tűzfegyverhez jutniuk, és meg kell akadályozni, hogy fegyverhez jusson bárki, akit mentálisan alkalmatlannak, vagy a társadalomra veszélyesnek ítéltek”.

A fegyverlobbi elnöke sok vonatkozásban Donald Trump álláspontját visszhangozta. Az elnökhöz hasonlóan ő is támogatta, hogy az oktatási intézményekben számolják fel az úgynevezett „fegyvermentes övezeteket”, mert ezek kifejezetten vonzzák az ámokfutókat, és egyetértett azzal is, hogy az oktatók és az iskolai alkalmazottak – nem látható módon, de -fegyvert viseljenek.

Donald Trump elnök ugyanezeket a javaslatokat vetette fel szerdán a Fehér Házban, amikor a múlt heti floridai lövöldözés túlélő diákjait, az áldozatok szüleit és tanáraikat, valamint két korábbi iskolai lövöldözés egykori túlélőit látta vendégül. Csütörtökön reggel azonban az elnök egy Twitter-bejegyzésben pontosította véleményét. A szerinte félretájékoztató sajtót okolva azt hangsúlyozta: „soha nem mondtam, hogy adjunk fegyvereket a tanároknak. Azt mondtam, hogy megvizsgáljuk a lehetőségét, hogy álcázott módon fegyvereket adjunk katonai és egyéb speciális kiképzésben résztvevő tanároknak – a legjobbaknak”.

Az elnök csütörtökön délelőtt, még a konferencia kezdete előtt, újabb Twitter-üzenetben erősítette meg: támogatja a fegyvervásárlás korhatárának emelését, kiemelve, hogy legalább 21 évesnek kell lennie a fegyvert vásárolni akaró személynek. Az NRA már szerdán este, szóvivője révén, elutasította a korhatár emelését.

A republikánus politikusokat és aktivistákat összefogó Konzervatív Politikai Cselekvés (CPAC) mozgalmának konferenciájára egy héttel a floridai Parkland iskolájában elkövetett, és 17 halálos áldozatot követelő lövöldözés után kerül sor, meglehetősen feszült légkörben. A társadalom többsége ugyanis – felmérések tanúsága szerint – a fegyvereladás és -tartás szigorítását szeretné, míg a politikusok egy része hallani sem akar erről. Kedden például a floridai helyi törvényhozásban a politikusok leszavazták még annak a lehetőségét is, hogy egyáltalán napirendre vegyenek erre vonatkozó törvényjavaslatot. Szerdán a The New York Times fizetett hirdetésben hozta nyilvánosságra azoknak a politikusoknak a neveit, akiknek kampányát részben az NRA támogatta.

A republikánus politikusok között akadt olyan is, aki az állította, hogy „a lövöldöző ámokfutók demokratapártiak.” Claudia Tenney, New York-i republikánus képviselő egy rádióműsorban azt fejtegette, hogy „azok közül, akik tömeggyilkosságot követnek el, túl sokakról derül ki, hogy demokratapártiak”.

Az NRA elnöke pedig – amellett, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hanyagságát okolta a floridai mészárlásért – szintén a baloldalt, vagy ahogy fogalmazott, „az európai típusú szocialistákat” ostorozta azért, mert a fegyvervásárlás szigorítását követelik.

„Gyűlölik az NRA-t. Gyűlölik az alkotmány-kiegészítést. Gyűlölik az egyéni szabadságot” – mondta több mint egyórás beszédében Wayne Lapierre, utalva az alkotmány második kiegészítésére, amely minden amerikai állampolgárnak lehetővé teszi a szabad fegyvervásárlást és fegyvertartást.

A legnagyobb tanárszakszervezet elítélte a tanárok felfegyverzésére vonatkozó javaslatot

Lily Eskelsen Garcia, a legnagyobb tanárszakszervezet, az Országos Nevelési Szövetség elnöke és Randi Weingarten, a Tanárok Amerikai Szövetsége vezetője csütörtök délután egyaránt nyilatkozatban ítélte el a tanárok felfegyverzésére vonatkozó javaslatot. „A szülők és az oktatók tömegesen elutasítják az iskolai személyzet felfegyverzését” – fogalmazott közleményében Eskelsen Garcia. A hárommillió tagot számláló szervezet elnöke hozzátette: azzal nem védik meg a diákokat, ha még több fegyver lesz az oktatási intézményekben. Rani Weingarten szerint azzal nem lehet a problémákat orvosolni, ha „fegyverkezési verseny kezdődik” és az iskolákat „katonai erődökké alakítják”.

Rendőrségi szervezet is ellenzi Trump javaslatát a tanárok felfegyverzésére

Rendőrségi szervezet is ellenzi Donald Trump amerikai elnök azon javaslatát, hogy a tanárokat és az iskolai személyzetet is fegyverezzék fel az iskolai lövöldözések megakadályozására.

Az oktatási intézményekben szolgálatot teljesítő rendőrtisztek országos szövetsége (NASRO) csütörtök este közleményben foglalt állást az elnök javaslata ellen. A mintegy 4500 tagot számláló szervezet különleges kiképzést tart olyan rendőröknek, akik oktatási intézményekben teljesítenek szolgálatot.

A szervezet hangsúlyozta, hogy nem szabad tűzfegyvereket beengedni az iskolák területére, kivéve azoknak a rendőrtiszteknek a fegyvereit, akiket gondosan kiválogattak és különlegesen kiképeztek arra, hogy oktatási intézményben szolgálatot teljesítsenek. Felhívták a figyelmet: ha megengedik a pedagógusoknak, hogy fegyvert viseljenek az iskolában, akkor megnőhet a veszélye annak, hogy a rendőr tévedésből támadónak néz egy fegyveres tanárt vagy nem egyenruhát viselő iskolai személyt.

A közleményben kifejtették: az iskolai szolgálatot ellátó rendőrök nagyon speciális kiképzést kapnak, amely arra is kiterjed, hogy miképpen kell kizárni más személy hozzáférését a fegyverükhöz, valamint hogy a fegyverrel nehéz körülmények között is megfelelően tudjanak bánni. Hozzátették, hogy aki nem vesz részt rendszeresen ilyen kiképzésben, az lelkileg sem felkészült arra, hogy használja a fegyverét egy támadó ellen.

Ellenezte a tanárok fegyverhez juttatását Bill Bratton, New York volt és legendásként számon tartott rendőrkapitánya is. Bratton Twitter-bejegyzéseiben „őrültnek” nevezte a javaslatot. „A fegyveres erőszakra nem a még több fegyver a válasz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy New York városában tíz évvel ezelőtt betiltották a tűzfegyvereket, s azóta folyamatosan csökkenőben van a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük