Kezdőlap Gépnarancs Sport Negyedik a 4×100-as férfi gyorsváltó

Negyedik a 4×100-as férfi gyorsváltó

0
10
Fotó: Derencsényi István/MÚSZ
- Hirdetés -

A magyar egység a délelőtti selejtezőben 3:15.55 perces eredménnyel futamában a második, összesítésben a harmadik lett.


Ezúttal változtattak a sorrendben, hiszen Kozma helyett Németh ugrott elsőként fejest a vízbe, s ez jó húzásnak bizonyult, hiszen egy országos csúcshoz közeli százzal váltott. Kozma következett, aki még mindig dobogón tartotta az együttest, Holoda Péter pedig a kiváló váltásnak köszönhetően, erős ötven után második, a váltásnál harmadik volt. A zárás Bohus Richárdra maradt, a kisebb könyöksérüléssel bajlódó versenyző azonban csak a negyedik helyre hozta be a stafétát.

„Nem a negyedik hely a csalódás, hanem az, ahogyan úsztam, a formám. Érzem, hogy fejben nem vagyok annyira ott, mint tavaly a vb-n” – nyilatkozta Kozma Dominik, aki külön hangsúlyozta a glasgow-i bemelegítő medence „hátrányait”, ugyanis véleménye szerint rendkívül klóros vízben kell az úszóknak felkészülniük. Hozzátette, önmaga „borzasztó” formája miatt döntöttek úgy, hogy ezúttal Németh Nándor legyen a kezdőember.

- Hirdetés -

Bohus Richárd elmondta, nem csalódásként, hanem sokkal inkább egy ébresztő pofonnak éli meg ezt az eredményt, ami jókor jön az olimpiai felkészülés előtt.

Férfi 4×100 m gyorsváltó, Európa-bajnok:

Oroszország (Jevgenyij Rilov, Danyila Izotov, Vlagyimir Morozov, Kliment Kolesnyikov) 3:12.23 perc
2. Olaszország 3:12.90
3. Lengyelország 3:14.20
4. MAGYARORSZÁG (Németh Nándor, Kozma Dominik, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:14.51

Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Jakabos Zsuzsanna ötödik 400 vegyesen

A 29 éves úszó – aki 2010-ben Budapesten és 2016-ban Londonban bronz-, 2012-ben Debrecenben pedig ezüstérmet szerzett ebben az Eb-számban – 4:38.48 idővel csapott célba.

Jakabos a délelőtti előfutamból a mezőny negyedik, saját idei legjobb idejével (4:39.26 perc) kvalifikálta magát a fináléba, amelyben pillangón erősen kezdett, másodiknak fordult rá a hátra úgy, hogy fél másodperccel jobb volt az eredménye, mint reggel. Az úszásnem teljesítése után viszont már komoly hátrányba került ellenfeleivel – és korábbi idejével – szemben. Mellen a várakozásoknak megfelelően visszacsúszott – hetedik volt –, gyorson azonban szépen visszakapaszkodott és ötödikként zárt.

„Nagyon örülök az időeredménynek. Két évvel ezelőtt hasonló idővel lettem érmes, most ez erre volt elég, nem volt benne több. Annyit éreztem, hogy a hát valahogy nem jött össze, sokkal könnyebb érzés szokott lenni. Egész évben kevés hátat úsztam”

– mondta Jakabos.

Női 400 méter vegyes, Európa-bajnok:

Fantine Lesaffre (Franciaország) 4:03.39 perc

2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 4:03.49
3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:04.03
…5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:38.48

Jakabos Zsuzsanna. Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Szilágyi Liliána 11. lett 100 méter pillangón

A 21 éves magyar a hetes pályán indult, ötödikként fordult, ezen a helyezésén már nem tudott javítani, pedig nagyot hajrázott. Szilágyi délelőtti teljesítményénél (58.95) ugyan jobb volt, de 58.53 másodperces idejével elmaradt egyéni legjobbjától (57.54).

„Még mindig kétszázas a ritmus, lassúnak éreztem, nem is fáradtam el. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy a száz nem prioritás, hiszen egy újfajta edzésmódszert követek, nagyjából három hónapja dolgozunk csak együtt. Kétszázon szeretném a legjobbamat megúszni”

– nyilatkozta Szilágyi, aki a hosszabbik távon két éve Londonban ezüstérmet nyert.

Késely Ajna. Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Kapás és Késely is finalista 800 gyorson

Női 800 méter gyorson elsőként Késely Ajna volt érdekelt, a Helsinkiben rendezett junior Európa-bajnokságon ötször aranyérmes versenyző egyéni csúcsához közeli eredménnyel, 8:27.96 perccel futamában és összetettben is második lett. A 16 éves úszó elmondta, edzője, Turi György előzetesen egyéni legjobbját várta tőle, ő viszont ennél az időnél rosszabbra számított. Hozzátette, bízik benne, hogy a fináléban már összejön a csúcs.

A szám címvédője, Kapás Boglárka 8:32.32-vel futamában a harmadik, összesítésben az ötödik idővel ment tovább. Ahogyan fogalmazott, nagyon kevés az oxigén az uszodában, ugyanakkor tudta, hogy egy ilyen idő elég a döntőhöz, ahol ráadásul kedvenc pályáján, a 2-esen mehet majd, ott, ahol 2012-ben Debrecenben első Eb-aranyát szerezte. A döntőt szombat délután rendezik.

(MTI)

- Hirdetés -

Te lehetsz az első hozzászóló a cikkhez

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Mobil verzió