Connect with us

Egészségünkre!

Néhány csepp figyelmet! – A kiszáradás elkerülése nem is olyan bonyolúlt dolog

Megosztás

A kiszáradás réme mindenkit fenyeget, csak vannak akik tudatosan figyelve rá elkerülik, másokat a szerencse,néhányakat viszont semmi sem védi.

kánikula,
Megosztás

Senkit ne tévesszen meg, a pillanatnyi időjárás, a kánikula még visszatér, és vele a nyár egyik legnagyobb veszélye a leégés mellet, megnő a kiszáradás veszélye is.

Kánikulában a kiszáradás réme mindig kísért

A megelőzésére folyamatosan figyelni kell, sportolás közben pedig pláne. Mi jelezheti a kezdődő kiszáradást, és hogyan vehetjük ennek elejét? Száraz, viszkető, gyulladt bőr.

Testtömegünk 60 százalékát víz adja, kellő mennyisége kulcskérdés:

„A megfelelő bevitel azért fontos, mert a víz komoly szerepet játszik szervezetünk működésében. Részt vesz például a hűtésben, a szöveteken keresztül tápanyagokat szállít, biztosítja a vér megfelelő koncentrációját. Hiánya felhevülést okozhat, sportolóknál jelentősen csökkentheti a sportteljesítményt is. A komolyabb folyadékvesztés olyan hőártalmat is kiválthat, ami halálos kimenetelű lehet”

– mondja dr. Boros Szilvia sportszakorvos, táplálkozástudományi szakember, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet egyetemi docense.

Ne várjuk meg a szomjúságot!

A dehidrációt nemcsak szomjúság jelezheti, hanem olyan tünetek is, amelyeket hajlamosak lehetünk másnak betudni. Klasszikus példa erre a fáradtság és a fejfájás, amelyeket megpróbálhatunk pihenéssel és fájdalomcsillapítókkal orvosolni. Viszont ilyen helyzetekben a folyadék azonnali pótlása kulcsfontosságú, olyan esetekben is, ha nem vagyunk kifejezetten szomjasak.

„Az ivást nem szabad a szomjúságérzéshez kötni, az ugyanis már a szervezet vészjelzése. Amiatt alakul ki, hogy a súlyos folyadékvesztés elkerülhető legyen. Emiatt kell az élsportolóknak is fokozottan figyelniük arra, hogy még a szomjúságérzet kialakulása előtt pótolják a veszteséget”

– emeli ki szakértőnk. A szomjúság érzetére gyerekeknél pláne nem szabad várni, az egészen piciknél ilyen érzés nem is jelentkezik. Esetükben a kipirult arcbőr lehet árulkodó jel (ez felnőtteknél is jelzi a dehidráltságot), illetve az, ha dekoncentrálttá, nyűgössé válnak. A kipirult arcbőr mellett utalhat kiszáradásra étvágycsökkenés, hőmérséklet-intolerancia (amikor nem tudjuk elviselni a hidegebb vagy melegebb időjárást), testhőmérséklet-emelkedés és szapora légzés (hiperventilláció), súlyos esetben görcsök is jelentkezhetnek. Vannak a kiszáradásnak olyan szemmel látható tünetei is, mint a vizelet színe: ha az sötét és erőteljes szagú, azonnal gondoskodni kell a folyadékpótlásról. A vizelet árnyalata arra is alkalmas, hogy segítségével ellenőrizzük a megfelelő folyadékbevitelt: ha szalmasárga és áttetsző, akkor minden rendben van, ha viszont barnásabb, már jobban kell figyelni a pótlásra.

Intő jel lehet az is, ha azt érezzük, kiszáradt a szánk

Még normál hőmérsékleti viszonyok között is szüksége van óránként egy-két pohár vízre. Ez felnőtt férfiak esetében naponta nagyjából 2,5 liter folyadékot jelent, míg nőknél 2 litert. Nyári melegben ennél jóval többre van szükség, kánikulában még az sem baj, ha napi 3-4 literes a vízfogyasztás. Ez elsőre túlzónak tűnhet, azt ugyanakkor érdemes tudni, hogy nagy hőségben a verejtékezés annyira extrém lehet, hogy az óránkénti folyadékveszteség 2 liter fölé emelkedhet (a szervezet a magas testhőmérsékletet ezzel próbálja csökkenteni). Komoly izzadásnál emiatt kell rengeteget inni. Mivel a verejtékkel nemcsak vizet, hanem sókat is veszítünk, azok pótlására is figyelni kell. Ilyenkor a túlzottan cukros limonádékat és cukrozott üdítőket, ízesített, alkoholmentes söröket célszerű kerülni, ahogyan az alkoholos, koffeines italokat is. Utóbbiak vízhajtó hatásuk miatt dehidrációt és elektrolithiányt eredményeznek. Ezek helyett melegben a hideg víz, az enyhén cukrozott limonádé és a friss gyümölcs, illetve a gyümölcslé a helyes választás, azok tudnak a legjobban rehidrálni. Jó választásnak számítanak az izotóniás italok is

-írja a hazipatika.com.

Erre se’ árt figyelni:

Friss!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük