Connect with us

Banánköztársaság

Nem áll jól a libernyák Orbánnak!

téveszméi
Megosztás

Orbán tintanyalói alaposan megvárakoztatták a nagyérdeműt, akár libernyák, akár nem. Mint tudjuk a szó elszáll, míg az írás megmarad, így a reggel elhangzó rádióinterjút érdemes már leiratban végig olvasni.

Mindjárt más így, persze néha nem hiszek a szememnek, hogy ilyen mondatok elhagyhatják egy regnáló miniszterelnök száját. A mai leiratra 16:18-ig kellett várni!

És akkor nézzük a mai penzumot

Amúgy a Brüsszelben leharcolt Orbán egyre nehezebben tudja összeszedni magát, aki már látta a reggeli interjúkból zanzásított mini videókat az már azt is láthatta, hogy a miniszterelnök teljes forgatókönyvvel érkezik a stúdióba.

A mai tételmondatot azonban még felolvasni is alig bírta…

Nagy Katalin: „92 óra munka, 12 óra pihenés, 0 szórakozás” – Orbán Viktor miniszterelnök ezt írta ki a közösségi oldalára az ötnaposra bővült európai uniós csúcs utolsó napján. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt! A tudósításokból azt nem láttuk, hogy mikor melyik tárgyalófél emelte fel a hangját, vagy esetleg verte az asztalt, de tényleg az elejétől már érzékelhetőek voltak a töréspontok és az erővonalak?

Orbán Viktor: „Egy fontos pillanat volt ez Magyarország történetében, de a másik 26 tagállaméban is. Olyasmivel próbálkoztunk, amivel korábban még nem. Ennek az oka a nyugat-európai országok gyengülő gazdasági teljesítménye a járványtól függetlenül, plusz a járvány okozta gazdasági nehézségek együtt, amely azzal fenyeget, hogy néhány nyugat-európai ország gazdasága térdre eshet.”

„…van olyan tagállam, amelynek az államadóssága a teljes nemzeti össztermékhez képest 150-160 százalékra is fel fog csúszni a következő hónapokban. Ez az adósrabszolgaságot megközelítő szint. Magyarországon, amikor 2010-ben sikerült nemzeti kormányt alakítani, akkor 83-85 százalékon állt az adósságunk, és én személyesen már azt is tragédiának éltem meg, mert láttam, hogy a magyaroknak hosszú éveken keresztül azért kell dolgozniuk, hogy a korábban felvett hitelek kamatait vissza tudjuk fizetni.”

Nagyon nehéz megtalálni azt a nyugvópontot, amire mindenki egyszerre rá tud állni, és úgy érzi, hogy na, ma ez most jó

„Ezért is van ez a statisztika, amit a tárgyalási órákról meg a hiányzó alvás óraszámokról mondott Ön, mert ugye, ilyenkor olyan tárgyalási föltételeket kell teremteni, hogy minden a megállapodás felé terelje a résztvevőket. Ennek az alvásmegvonás is része. A pápaválasztás is így szokott történni, ott sem véletlenül zárják össze az embereket, és engedik ki őket csak akkor, ha döntés született.”

Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van,

„mert én voltam katona, fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el, s bár nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon, tehát a fizikai megterhelését a tárgyalásoknak azt én az átlagosnál jobban bírom is, meg bírtam is.”

Azóta Dragomán György jóvoltából kiderült, hogy a libernyák a szegény ember felöltője, ruhadarabja volt még a refomkorban.

Szóval Brüsszelben kemény napok lehettek, az már más kérdés, hogy a tárgyalóteremben Orbánról alig készült fénykép. Élünk a gyanúval, hogy a magyar miniszterelnök nem volt mindig a helyzet magaslatán.

Brüsszel, 2020. július 20., hétfő 16:30. Fotó: European Union

A dolog ott kezdődött, hogy a pénteki megérkezésekor szó szerint kizuhant a szolgálati Audi hátsó ajtaján és látható volt, hogy percekig azt sem tudja hol van.

A hétfő délutáni megérkezése volt a „non plus ultra”, amikor feltűrt ingujjban, a nyakkendőt a vállán, nyakán átvetve és a zakóját a válla fölött lóbálva érkezett meg a tárgyalásra. Egy jó hazafi legfeljebb egy átmulatott lakodalom után hajnali négykor néz ki így, de szíve szerint még azt is letagadja…

„Hét évvel ezelőtt is én tárgyalhattam már Magyarország nevében, és tudtam körülbelül, hogy mikor mi következik, és mit kell tenni. Tehát összeségében nem akartam én panaszkodni, sem dicsekedni ezzel a kiírással, hogy sok óra, kevés alvás, csak egyszerűen tudatni akartam a magyarokkal, hogy fontos dolgok történnek ott, ahol éppen vagyok, és biztatni akartam őket, hogy helyt fog állni a magyar miniszterelnök.”

Nagy Katalin: „Igen, de az Európai Parlament egy tegnapi határozatában kimondta, hogy ebben a formában nem akarja elfogadni ezt a megállapodást, mert úgy érzi, hogy a költségvetésből nagyon fontos területek veszítettek az eredeti összegből, és nem tetszik az sem, hogy a jogállamiság nem olyan keretek között marad benne, mint ahogy azt ők szerették volna.

Mielőtt a parlamenti bírálatnak vagy kifogásnak az értelmét megfejtenénk, ahhoz tudnunk kell, hogy mi is történt

„Tehát ha ilyen eurónyelven, ilyen blabla nyelven kell megmondani, hogy mi történt – mármint a tárgyalásokon –, azt úgy lehetne mondani, hogy őszinte dialógussal és komoly tárgyalások után sikerült megegyeznünk Európa jövőjéről. Ha magyarul vagy közép-európaiul mondjuk, akkor azt mondanánk, hogy

a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását”

„A parlament azért elégedetlen, mert a lengyelek és a magyarok, hozzáteszem még a V4-ek másik két országát is, bár elsősorban nekünk kellett itt kiállnunk magunkért, visszaverték azt a kísérletet, hogy a bennünket megillető pénzekről mások döntsenek. Itt azt szerették volna elérni ilyen bonyolult jogászi érveléssel, jogállami érveléssel, hogy ugyan most megkapjuk azt az összeget, ami jár a lengyeleknek meg a magyaroknak, de

a fölhasználását politikai feltételekhez akarják kötni”

„Tipikusan olyan országok, akik bevándorláspártiak, és akik azóta gyűlölnek bennünket, nem túlzok, tehát személyes indulataik vannak velünk, magyarokkal szemben, de a lengyelekkel szemben is azért, mert nem engedjük, hogy az ő migrációs politikájuk érvényesüljön, és a Balkánról nem tudnak bejönni a migránsok Európába, mert Magyarország megállítja őket.”

Ők meg azt szeretnék, hogyha bejönnének

„Ezek mind migrációpárti országok, migrációpárti miniszterelnökök, és egy Soros György nevű magyar áll a hátuk mögött. Ez a helyzet, és azt szerették volna, hogyha van a kezükben egy olyan pénzügyi eszköz, amivel zsarolni lehet a magyarokat meg a lengyeleket, de mint mondtam, ezek ilyen egyesült nemzetközi brigádok, ezeknek a támadását visszavertük.”

Forrás: kormány.hu

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Turányi Erika

    2020.07.26 16:41 at 16:41

    Nagyon örültem mikor olvastam,hogy Önök is észrevették,hogyan érkezett Orbán,hogyan szállt ki az autóból.Annyira ledöbbentett hogy visszatekertem és lefotóztam a férjemnek,de sajnos a kép nem adta vissza pl azt,hogy miután a fejével a földig hajolva,a kocsi oldalára tapadva végre kikászálódott az autóból,másodpercekig olyan bamba képet vágott mintha rajtakapták volna valamin.És tényleg mintha fogalma sem lenne hol van.Majd hirtelen ráébredt és elkezdett vigyorogni.Az egy másik dolog,hogy ember igy nem száll ki az autóból.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük