Connect with us

Kerítésen innen

Nem egyszerű az EMMI kényes ízlésének megfelelni!

Kormánycumi: a budapestiek 90 %-a nemet mond a Fudan egyetem kampuszára! - Ön szerint mit lép a regnáló?
Megosztás

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elutasította két budaörsi iskola, az Illyés Gyula Gimnázium és a Herman Ottó Általános Iskola igazgatóinak pályázatát.

évtizedek óta mindenki megelégedésére dolgozó, komoly sikereket maga mögött tudó jelenlegi igazgató újabb öt évre benyújtott pályázatát dobták vissza; mindketten egyedüli pályázók voltak, a tantestület, a szülők és a képviselő-testület támogatását élvezve.

-írta Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

A minisztérium egy-egy évre meghosszabbította

az intézményvezetők szerződését, úgy, hogy a pályázatukat nem fogadták el.

Az esettel kapcsolatban a 24.hu megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, válaszukban közölték:

Az iskolaigazgatók kinevezése a jogszabályban előírt eljárás szerint történik, a végső döntés, a kinevezés joga az oktatásért felelős miniszteré. A jogszabályban kijelölt döntéshozó nem találta meggyőzőnek a két vezető szakmai pályázatát.

Mint írták,

„az érintett intézményvezetők azonban a következő tanévben is ellátják az intézményvezetői feladatokat, és természetesen módjukban áll majd ismételten pályázni”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük