Kerítésen innen
Nem én dógom…. – a Fidesz beáldozta a KDNP-s alpolgármestert?
Úgy tűnik, Budapest VIII. kerületében a Fidesz helyi kirendeltsége, mentve Sára Botond – szintén zenész – polgármestert, mindent ráken a sorban alatta következő KDNP-s Sántha Péterné alpolgármesterre. A minapi balhé Józsefvárosban az volt, hogy megvádolták a KDNP-s Sántha Péterné alpolgármestert, hogy óvónőket utasított, gyűjtsenek aláírásokat a Fidesznek az óvodákban.
Ezt nem tűrhették…..
A Fidesz helyi szervezete közleményt adott ki, melyben mindent jól megmagyaráz és tálcán kínálja koncként az alpolgármesternőt.
„….az alpolgármester senkinek sem adott arra vonatkozó utasítást, hogy az óvodákban szerezzék be az aláírásokat, csak az őt megkereső óvónők rendelkezésére bocsátotta az íveket, amelyeket azok kértek. Ám megállapították, hogy Sántha Péterné elmulasztotta felhívni a figyelmet arra: az aláírásgyűjtés nem történhet az intézményben.
A polgármester elfogadhatatlannak tartja, hogy semmilyen intézkedés nem volt annak elkerülésére, hogy a politikai célú tevékenységeket távol tartsák az óvodáktól, s nehezményezi, hogy az alpolgármester nem kellő körültekintéssel járt el, ezért úgy döntött, hogy elveszi a nevelési-oktatási felügyeleti hatáskört Sántha Péternétől.”
A dolog tehát annak hungarikumnak számító rendje és módja szerint lezárható
Vagy mégsem? Az ugyanis nem tiszta, hogy amennyiben igaznak fogadjuk el a fentieket, Sánta polgármester miért nem jelenti fel a kerület másik közszolgáját, amiért az törvénytelenséget követett el? Felvetődik még a kérdés, hogy létezik Önök szerint annyira szervilis beosztott, aki állását, jó hírét kockáztatva főnökének önszántából nyalna be ekkorát?
Sára Botondnak nem ez az első esete az ovisokkal.…
A VIII. kerületben elég frekventált helyek az óvodák: tavaly a Mérce írta meg, hogy a július 8-ra kiírt időközi polgármester-választás (melyre azért volt szükség, mert Kocsis Máté beült a Parlamentbe) kampányának idején az egyik óvodában az akkor még csak alpolgármester Sára Botond szignójával ellátott levelet adtak át minden szülőnek, akiknek a levél átvételét saját aláírásukkal kellett igazolniuk – írta a merce.hu.
Az óvodában nyomták a szülők kezébe Sára Botond alpolgármester bácsi levelét
Az eset nem korlátozódik Józsefvárosra….
A héten számoltunk be egy belvárosi történetről, ami kísértetiesen hasonlít a VIII. kerületihez:
Szabó Szabolcs véleménye szerint:
„Tipikus kommunikációs fogás, hogy a botrány elkenésekor hazudik egy jó nagyot az érintett politikus. Aztán abba bízik, hogy a hívei elhiszik, a többiek meg nem veszik annyira zokon a teljesen átlátszó hazugságot. A baj ezzel a megoldással csak az, hogy pont a saját szavazóit veszi igazán semmibe az ilyen politikus, mert azoknak a pártszimpátia okán ezt a hazugságot le kell nyelni, sőt kötelességtudatból még a facebookon kommentekben meg is kell védeni (A választó a legrosszabb hazugságot is úgy képes védeni a Facebookon, hogy az ember csak kapkodja a fejét.
Majd így folytatja a politikus
Pedig ha a másik oldalról olvasna ilyet, akkor nyerítve röhögne az átlátszó magyarázkodáson, és azt kommentelné). Magyarul egy kínos hazugságspirálba kerül pont a saját politikai közössége annak a politikusnak, aki ezt teszi. (Amit aztán követ a kellemetlen hír lefedésére kiagyalt, a politikai ellenfelet kellemetlenül érintő ellentörténet terjesztése, de ebbe már ne is menjünk bele.) Ezen az oldalon, meg azon az oldalon is láttunk ilyen egy napon belül. Mindegyik kínos és rettentően káros volt. Ez tényleg egy következmények nélküli ország.”
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?