Connect with us

Ez a nap

Nem futás, nem bringázás, nem tüntetés, de akkor mi? – Szombaton lezárják az Andrássy utat

stop
Megosztás

Rügyeznek a fák, nyílnak a virágok, lekerül a nagykabát, egyértelműen tavaszodik. Ilyenkor indul útjára a végeláthatatlan eseménysorozat, aminek annyi csak a hátulütője, hogy lezárják Budapest frekventált szakaszait. Néha csak pár órára, esetleg egy napszakra, de előfordul, hogy egész napra.

Budapesti Tavaszi Fesztivál

Április 5-én, pénteken kezdődik az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál. A tavaszköszöntő promenád nevű program miatt – ami gyakorlatilag egyfajta felvonulás – szombaton 10:30 és 14 óra között szakaszosan lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hősök tere között.

Rövid időre a keresztező útvonalak forgalmát is leállítják, a 105-ös busz a Podmaniczky utcában jár majd, a Hősök tere és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállókat kihagyja. A fesztivál 22-éig tart.

A BTF programjából

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon egymást érik majd a szenzációs táncprogramok. A legnagyobb várakozás a balett-történelem legendájának számító, 236. évadánál tartó Mariinszkij Színház Balettegyüttesének előadását övezi. A fesztivál zárónapján Prokofjev csodás balettmeséjét, a Hamupipőkét elevenítik meg az Erkel Színház színpadán.

Az új Nemzeti Táncszínház fantasztikus tereiben mutatja be vadonatúj előadását Goda Gábor és az Artus.  A Szél kapuja című produkció mozgásvilágát a Tai Chi Chuan, a Shen Dao Kung Fu és az ezekből építkező természetes gesztusok ötvözete adja. A minimalista, letisztult, mégis gazdag zenei világ a levegő áramlásának gyöngéd vagy éppen vad erejét használó hangszerekre épül.

Új darabbal érkezik a MU Színházba Góbi Rita Társulata is: a Freestyle két test játékosan megkoreografált versengése egymással és önmagukkal. A tiszta tánc műfajában alkotó francia táncművész-koreográfus, Emanuel Gat és a DJ Awir Leon közösen megálmodott produkciója, a SUNNY egyszerre koncert és egy vibráló koreográfiai felfedezőút; természetesen születésének pillanatával egy időben, azaz élőben követhetünk végig. A könnyedebb műfajok kedvelői is kivételes programok közül válogathatnak.

A részletes programot ide kattintva találja.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük