A lélegeztetőgépek és felszabadított kórházi ágyak nem fogják meggyógyítani a covidos betegeket, ahhoz szakemberekre is szükség lenne. A legnagyobb hiány nem is orvosból, hanem intenzív terápiás szakápolóból van, akiknek száma jelenleg kevesebb, mint kétezer.

„Volt róla szó bármelyik sajtónak szánt döntéshozói kommünikében, Facebook posztban és videóban, hogy hányan vannak?”

– teszi fel a költői kérdést az aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos.

Aggódva követjük, hogy döntéshozóink és politikusaink

(kormány és ellenzék egyaránt) veszekszik, egymásra licitál, számháborúzik, bezzegel, olykor minket használ fel (és semmi kétség: ezt a levelet is felhasználja majd) saját népszerűségének növelésére ahelyett, hogy most, ebben a kritikus időszakban kivételesen összefognának.

Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy „a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”, egyáltalán nem igaz

– írja a civil társadalomnak, a politikai elitnek és az egészségügyben dolgozóknak címzett nyílt levelében Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos. Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban közzétett állásfoglalás szerint érezhetően nagy a feszültség és az aggodalom az ellátásban dolgozók körében.

Tudom, hosszú, de akinek belefér az életébe olvassa, gondolkodjon el rajta,

gondoljon bele, hogy bármelyikőnk elkaphatja a vírust, és olyan helyzetbe kerülhet…..Nos, a többit már mindenki eldöntheti, aki nem sajnálja az időt, és olvas!

Változtatás nélkül: a levél

“Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosként, valamint a magyar társadalom tagjaként arra kérlek mindannyiótokat, egy világjárvány idején ne a széthúzást, az egymás szidását, a politikai sárdobálást, számháborúzást helyezzük előtérbe, hanem az összefogást, együtt gondolkodást és a megoldáskeresést.

Ami minket, orvosokat és ápolókat illet, mi nem állig felfegyverkezve várjuk a járványt. Leginkább félve várjuk….

Aggódva követjük a napi esetszámokat, az egyre több igazolt, és még több gyanús beteget, a betelő COVID osztályokat és intenzív osztályokat. Aggódva dolgozunk a teljes gőzzel működő, úgynevezett elektív egészségügyi ellátásban – hiszen most minimális korlátozás sincsen az egészségügyben, minden műtét, minden vizsgálat, legyen az sürgős vagy teljesen halasztható, életbevágó, kényelmi vagy esztétikai, elvégzésre kerül. Nap nap után szólunk rá betegeinkre, hogy vegyék fel a maszkot, hozzátartozóikra, hogy sajnos nem tudjuk beengedni őket látogatni az intézményeinkbe. Mindennaposak a konfliktusok páciens és orvos, orvos és orvos, orvos és fenntartó, fenntartó és döntéshozók között – érezhetően nagy a feszültség.

Aggódva követjük azt is, hogy döntéshozóink és politikusaink

(kormány és ellenzék egyaránt) rétege veszekszik, egymásra licitál, számháborúzik, bezzegel, olykor minket használ fel (és semmi kétség: ezt a levelet is felhasználja majd) saját népszerűségének növelésére ahelyett, hogy most, ebben a kritikus időszakban kivételesen összefognának. A koronavírus nem tesz különbséget ugyanis kormánypárt és ellenzék között, támad bárkit, miközben a politikai elit leginkább egymás ellen van állig felfegyverkezve.

Hogy mi van a kórházakban? Ahogy fent írom: aggodalom és várakozás

A kórházakban jelenleg általában van védőfelszerelés, van lélegeztetőgép, van helyileg nagy óvatossággal kitalált, az elmúlt hat hónapban rutinosra gyakorolt COVID ellátási protokoll, vannak bátor, igényes kollégák, akik követik a nemzetközi szakirodalmat, és van egy növekvő pszichés készültség. Van azonban egy olyan fokú tisztánlátás is, amit minden egyes döntéshozói megnyilvánulásból hiányolunk:

mi reálisan látjuk, mire képes a rendszer.

Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy “a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”, egyáltalán nem igaz

Tudjuk ugyanis, hogy annak, hogy hány intenzív osztályos beteget tud ellátni a magyar egészségügy, nem a szabad ágyak száma, és már biztos, hogy nem a lélegeztetőgépek száma fog gátat szabni. Tizenhatezer lélegeztetőgépet szerzett be az ország tavasszal. Nehéz lett volna a bergamoi, spanyol, francia és amerikai katasztrófa láttán azt mondani, nincs szükség azonnali eszközbeszerzésre. Egy olyan országban, ahol egészségügyi minisztérium sincs (és amikor még volt, akkor sem volt jól működő), a járványügy csökevényes, az egészségügyi tanácsadók pedig a háttérben porosodtak hosszú évtizedeken keresztül, lehetetlen egy világégés közepén egy egészségügyi nagybeszerzést rövid idő alatt tökéletesen levezényelni.

Talán nagyobb hiba lett volna nem beszerezni a gépeket, mint túllőni a célon.

Azt hiszem, kár ezen évődni:

épp annyira felesleges ezen a számon háborogni, mint dicsekedni vele. Mostanra már nem a lélegeztetőgépek száma a limitáló tényező.
Arról ugyanis, ami nekünk, intenzíveseknek egyértelmű, a társadalomnak meg talán kevésbé, nem sokat hallani az átpolitizált kommunikációban:

a lélegeztetőgép és a szabad ágy még önmagában nem gyógyítja a COVID-ot.

Esélye egy lélegeztetésre szoruló betegnek csak akkor lehet a túlélésre,

ha a nap 24 órájában áll mellette megfelelő intenzív osztályos szakszemélyzet: aneszteziológus és intenzív terápiás orvos, valamint intenzív terápiás szakápoló. És még ekkor is szerények a gyógyulási esélyek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét