Connect with us

Ez a nap

Végre kiderült: baleset miatt nem jár a 2-es metró

Megosztás

Nem jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között – közölte a BKK fődiszpécsere az MTI-vel szerda reggel. A BKK tájékoztatása szerint a hatóság és a BKV Zrt. intézkedik, egyelőre nem indult el a forgalom. A rendőrség tájékoztatása szerint baleset történt.

Már 50 pótlóbusz van forgalomban

Korábban Nebenführer Dávid azt közölte: a metró üzemkezdettől, 4 óra 27 perctől várhatóan 7 óráig nem közlekedik. Az MTI megkeresésére később azt mondta: a hatóság és a BKV Zrt. még egy órát kért, de továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat. A közlekedés azonban fél 9-ig sem indult el.

A BKK Facebook-oldalán azt írta: aki teheti az Örs vezér tere felől vegye igénybe a 3-as villamost a Mexikói út felé, a 62-es villamost pedig a Blaha Lujza tér felé. Már 50 pótlóbusz van forgalomban – tették hozzá.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: a rendőrség vizsgálja a balesetkörülményeit. .

Két szolgálati vonat ütközött

Két szolgálati vonat összeütközött a 2-es metró vonalán szerdán kora hajnalban, emiatt nem járnak a szerelvények az Örs vezér tere és a Deák tér között – közölte a BKV Zrt.

A közlemény szerint a baleset szerdán kora hajnalban, az üzemszünetben történt a Blaha Lujza téri megállónál: a szolgálati vonatok összekoccantak és a pótkocsik kisiklottak.

A balesetben senki sem sérült meg – tették hozzá.

Nyomozást indult a szerda hajnali metróbaleset miatt

Nyomozás indult az Astoria és a Blaha Lujza tér között szerda hajnalban történt metróbaleset miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

A közleményben azt írták, hogy a körülbelül hajnali 2 órakor történt balesetben két műszaki szerelvény ütközött össze a 2-es metró vonalán, az Astoria felől a Blaha Lujza tér felé vezető oldalon.

A balesetben egy ember könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeinek és a személyi felelősség tisztázása érdekében a BRFK vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított nyomozást, és két embert előállított – tették hozzá.

A BKV Zrt. korábban azt közölte, hogy a balesetben a szolgálati vonatok összekoccantak és a pótkocsik kisiklottak. Ők azt írták, hogy senki sem sérült meg a koccanásban.

Újra a teljes vonalon jár a 2-es metró

Ezt közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK telefonon úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a menetrend szerinti forgalom helyreállásáig pótlóbusz is közlekedik az Örs vezér tere és a Deák tér között.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük