Connect with us

Banánköztársaság

Előválasztók, ugye nem esünk egymásnak, nem játszunk a Fidesz-kottából? – Jó napot kívánok hölgyek-urak, ez a demokrácia!

Megosztás

Jávor Benedek, Budapest Brüsszeli Képviseletének vezetője közösségi oldalán annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte ha képviseltették is magukat fideszes szavazók az ellenzéki előválasztáson, hogy meghekkeljék az eredményét, nem lehettek annyian, hogy érdemben befolyásolhassák azt. A némileg felbőszült kommentek elolvasása után érdemes a kizárólag Dobrev Klárában hívőknek pár lépést hátra lépni és végig gondolni, hogy mi is a cél.

Már látom a száradó tintát a "jövő héttől nem kötelező a mérnöki kamarai tagság" című Kocsis-Semjén törvényjavaslaton
Megosztás

Jávor Benedek, Budapest Brüsszeli Képviseletének vezetője közösségi oldalán annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte ha képviseltették is magukat fideszes szavazók az ellenzéki előválasztáson, hogy meghekkeljék az eredményét, nem lehettek annyian, hogy érdemben befolyásolhassák azt. A némileg felbőszült kommentek elolvasása után érdemes a kizárólag Dobrev Klárában hívőknek pár lépést hátra lépni és végig gondolni, hogy mi is a cél.

Olvasok felhevült véleményeket, kommenteket, hogy a Fidesz által mozgósított szavazók döntik el az előválasztást, akár 100 ezres nagyságrendben leadva szavazataikat

Én persze nem tudom pontosan, van-e 200.000 fideszes szavazat, de nagy valószínűséggel nincs.

Az valószínűsíthető, hogy volt valamekkora fideszes mozgósítás

(ha más nem, a PS szólította fel a híveket a részvételre), és valószínűleg pár tízezer kormánypárti akár önszántából, akár „küldve”, de elment az előválasztásra (számos beszámolót kaptunk szavazóhelyekről, hogy helyben közismert fideszesek szavaztak le).

Ennek tömegességét nagyon nehéz megbecsülni, de a rendelkezésre álló információk alapján maximum néhány (talán 1-2) tízezerre becsülném.

Ez még mindig elég lehetett az első forduló enyhe befolyásolására (de semmiképp nem az eldöntésére), a második fordulóban viszont szerintem ennél sokkal nagyobb különbség lesz. És ráadásul egyáltalán nem tudjuk, hogy ezek a fideszes szavazók hova szavaztak.

Ha a kormány propagandamédiájából indulunk ki, akkor inkább Dobrevre, és alig hiszem, hogy a kézivezérelt kormánysajtó pont az ellenkezőjét csinálná annak, amit a Fidesz amúgy kiad utasításba a saját embereinek.

Várjuk meg a végét persze, de az én korábbi nagyon erős félelmeim dacára (hogy mennyire hekkeli meg az előválasztást a Fidesz), jelenleg úgy néz ki, hogy ha voltak is ezirányú kísérletek, azok erejét elsöpörte a tömeges, 600.000 fölötti részvétel mindkét fordulóban.

Szerintem ez az igazi fejlemény, amivel Rogán Tóni se számolt, hogy ennyire ki van éhezve a választópolgár a valódi politikai versenyre, a valódi politikára, és ilyen mértékben aktivizálódnak az ellenzéki szavazók.

Ezzel az elképesztően magas részvétellel nem számolt szerintem a kormányzati tervezés, és egyszerűen mindaz, amit betáraztak az előválasztást érdemben befolyásolni képes beavatkozásként egy 250-350 ezres részvételnél, az szimplán nem működött 600.000 fölötti szavazónál.

Az ellenzéki szavazók hekkelték meg a Fideszt. Tóni szerintem ezért a hibáért fizetni fog még.

A kommentekők némileg félreértették a bejegyzést, így Jávor pontosított….

Nagyon érdekesek a kommentek, de kicsit aggasztóak is a folytatást illetően.

A fenti bejegyzésemben ugye egy szót sem írtam arról, hogy melyik a jobb jelölt, még arról sem, hogy én kit támogatok. Sőt, arról sem szerepel egyetlen mondat sem, hogy én amúgy örülök-e a most körvonalazódó eredménynek.

Annyit próbáltam levezetni, hogy bármi is a lesz a végeredmény, az szerintem döntően nem lesz magyarázható a Fidesz mozgósításával, egyszerűen, mert a nagyon magas arányú részvétel őket is váratlanul érte, és a valószínűsíthető mozgósításuk nem érte el azt a szintet, hogy érdemben eldöntse az előválasztást.

Bármi is lesz az eredmény, szerintem az döntően az ellenzék által mozgósítható szavazók többségének az akarat lesz. Az eredménynek persze lehet majd nem örülni, meg épp ellenkezőleg, lelkesedni is lehet majd érte. Mindenkinek szíve joga mindkettő (én inkább csak tudomásul veszem majd).

A kommentekben azonnal beinduló gyalázkodást nem egészen értem, a demokrácia, amit számonkérünk a Fideszen, épp arról szól, hogy a választók eldöntik, kit szeretnének a képviseletükre választani.

Én például Karácsony Gergelyt szerettem volna, és nagyon szomorú voltam, amikor a választók nem adtak elég erős támogatást neki az első fordulóban (nem nyerte meg), és aztán visszalépett.

Személy szerint azt gondolom, hogy ezzel rosszul jártunk. De tudomásul veszem, hogy ez volt az ellenzéki szavazók véleménye.

Én azt remélem, hogy

bármi is lesz a második forduló végeredménye, aki alulmarad, az, és annak a szavazói – bár jogosan csalódottak lesznek – véletlenül se fogják megkérdőjelezni az eredményt. Az összes lehetséges kimenet közül biztosan az lenne az, ami a leginkább a Fidesz érdekeit szolgálná.

Az ominózus kommentekből….

„Nem kérdőjelezem meg az eredményt. Az emberek láthatóan úgy döntöttek, hogy vezért és nem vezetőt szeretnének. Ez attól még igaz lehet, hogy az előválasztás közjogilag annyit ér, mint a mackósajt brummogás-tartalma. Várom, hogy mikor alakul párttá a Márki-Zay -féle mozgalom, ami pont annyira lesz etikus, mint amikor a Momentum párttá hazudta magát az Olimpia-ellenző aláírások mennyiségére hivatkozva.
De valójában nincs jelentősége. Orbán hatalomba fog maradni, mert azok, akiket MZP vagy Karácsony megsértett (DK-szimpatizánsok, nők, baloldaliak, liberálisok, meg mindenki, aki szembejött, és akik nem hisznek a másnaponkénti bocsánatkérésekben) valószínűbb, hogy otthon maradnak, mintsem elmenjenek szavazni egy izére, amit olyan vezet, aki beletörölte a lábát mindenbe és mindenkibe.
Nem kérdőjelezem meg az eredményt, mert minek. Valószínűleg más sem fogja jelentősebben. Mert minek? Ez van. Az előválasztáson sikerült az MZP-KG ámokfutással felszalámizni az összefogást, sebeket osztani oda, ahol nem várták, árkot nyitni ott is ahol korábban nem volt (mondjuk, ha elnézem a biciklis vs. nembiciklis árokpolitikát Bp-en, ebben van KG-nak rutinja). A Fidesz egyértelmű haszonélvezője a történetnek. Akkor is, ha egy kvázi-Fideszt sikerül megalakítani MZP vezetésével, és a „csalódott fideszesek” részvételével gyakorlatilag újrahuzalozni a NER-t. Akármilyen néven, csak Orbán nélkül. Ha tetszik, egy csendes vezérváltással.”

„Nyugodtan lehetsz majd csalódott áprilisban,,mivel sok,,sok dkás szavazó nem fog résztvenn a választáson.Ha nyertek,,örüljetek.”

„Kérdés, hogy MZP-re valóban az ellenzéki szavazók szavaztak, és nem a fidesz által mozgósított fideszesek, mintahogy az a szavazó sátrakban kiderült”

„Itt nem is arról van szó, hogy ki nyert. Tök mindegy ki van a cégéren. Ez teljesen mindegy is, mert az ellenzéki egyéni képviselőre, és az ellenzéki közöslistára kellene szavazni áprilisban. Sajnos azonban, az ellenzéki koalíció előválasztása – és ugyan szerintem 50.000 köröli fideszes voks lehetett – de az előválasztás nem ezektől veszítette el az abszolutumát, hanem Karácsony, és Márki-Zay kicsit fura, és kicsit gnóm politikai sziámi ikertestvériségén. A második fordulóban 220.000-nél többen szavaztak, mint az első fordulóban. És kábé 200.000 aki szavazott az első fordulóban, az nem szavazott a második fordulóban. Ez a kábé 200.000 ember, mutatja a vereséget áprilisban. Ez, csak Karácsony, és Márki-Zay mutyijának, a hazaárulózásnak, a zsarolások hazugságainak köszönhető. Karácsony Gergelynek a fideszesek két év alatt nem ártottak annyit, mint Márki-Zay ártott egyetlen hét alatt. Nem kell nagy jósank lenni, hogy Karácsony Budapesten megbukik pár hónapon belül. Azt hiszem azonban nem is kell majd, ezt az előválasztás dolgot túlspilázni, mert feltétlenül szükséges volna egy árnyékkormány felállítása. Az előválasztás abszolutumának Karácsony, és Márki-Zay általi lerombolásának az lesz a következménye, hogy mivel a helyek, erők, értékek nem választói akaraton alapulnak – az előválasztás a választókról szól, nem a mutyiról – nem tudnak majd megegyezni egy árnyékkormány összeállításában sem. És akkor hátra van a valóban politikai kérdés, a közös ellenzéki lista felállítása. Itt sincs egyértelmű választói akarat, nincs előválasztási abszolutum, mert eltetszettek ba…i. Így nem lesz közöslista, mert valaki kiszáll belőle, mert nem éri meg neki, – és sok hűhó semmiért. Orbán pedig nyer. Nem a fideszes szavazatok volt a lényeges, hanem a saját választóik elárulása.”

„ma este Karacsony egy valasztas szavazatszamlalas utani riportban azt a riporter szerint is magas labdat dobta fel hogy „a politikus hibat kovet el ha elhiszi a sajat propagandajat.” Ez kb Oszod 2.0 Ekkor kapcsoltam ki a szamitogepemet. Nalam Karacsony leszerepelt. MZP pedig akkor vegleg amikor kihirdette a Tisztak-at… majd a pesti teveben uzent a DKnak hogy lepjenek be hozza… Gyomorforgato.”

„Szerintem megint csaltak,mint minden szavazåsnál. Nem szabadulunk meg OV – től csak akkor,ha a hamut is mamunak mondja!!”

„Ez azt jelenti amit Karácsony Gergely mondott hogy utálom ezt a kormányt és de a Gyurcsányt még jobban.Csak azt nem értem Dobrev Klára mit vétett.Asszonyok lányok ezután se lesz aki képviseljen”

„Még szerencse, hogy az országgyűlési választások szempontjából ez az eredmény nem jelent semmit, hiszen akkor a képviselőket választjuk meg. Hogy ki lesz a miniszterelnök, akkor fog eldőlni. MZP mögött nem lesz frakció.”

„A kollaboráló Karigeri és a mellé társuló baloldali pártok önként feltartott kézzel adták át Budapestet a jobboldalnak! Nincs ennél lejjebb!”

„A párttársad áruló Benedek, úgy hogy senki nem kíváncsi rád.”

„A DK-t és a baloldalt olyan szinten vérig sértették és megalázták, hogy szerintem még csak ezután jön a java”

… és a végére egy üdítő kivétel:

„Nem semmi kommentek.Ėn D.K-ra szavaztam,de MZP-t is simån elfogadom.Az ellenzėki kėpviselők szåma lesz a fontos a parlamentben.Teljesen mindegy,hogy hìvjåk a min.elnököt,ha müködik a fėkek ės ellensùlyok rendszere, ės nincs 2/3-os többsėg.Higgadjon mår le mindenki.”

Kapcsolódó

 

Előválasztók, ugye nem esünk egymásnak, nem játszunk a Fidesz-kottából? - Jó napot kívánok hölgyek-urak, ez a demokrácia!

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. . Mj

    2021.10.18 07:37 at 07:37

    Teljesen igaza van az „üdítő” kivételnek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük