Titkok, tabuk nélkül – beszélgetés Horgas Eszter fuvolaművésszel

Közhely, de igaz, hogy mi, emberek kíváncsiak vagyunk. Az ismert emberek magánélete, gondolatai, gondjai pedig különösen sokakat érdekelnek. Az alábbi videóinterjúban a riporter, Canjavec Judit, Horgas Eszter fuvolaművészt faggatja. Érdekes megfigyelni, ahogy a művésznő folyamatosan oldódik. S akkor már nem a riportert és alanyát látjuk, hallgatjuk, hanem két olyan ember beszélgetését, akik meglelték a közös hangot, megértik egymást. Már nincsenek titkok, tabuk, csak a felszabadító beszélgetés öröme.

És hogy mi mindenről esik szó?

Például arról, hogy Horgas Esztert mindig a belső hangja irányította, arra hallgatott és az után ment még akkor is, hogy eleinte nem tudta, merre vezet az út. Csak azt érezte belül, hogy valami más kell, mint ami van. Ezzel sok ellenséget is szerzett, mert azt mondták, neki semmi nem elég jó.

Ha hiszik, ha nem, a fuvolázás nehéz fizikai teljesítmény. Horgas Eszter pedig megszállott. Régebben nehezen tette le a fuvolát, napi nyolc órát is gyakorolt. A hangszere olyan volt számára, mint valami drog. A fuvolázás nélkül nehezen tudta meghatározni önmagát. Mostanra ez a fajta függőség javul, próbálja szélesíteni a látókörét és a fuvolázás mellett másban is megtalálni önmagát. De az előadóművészet kielégít egy teljes életet. A művésznő nemcsak koncertezik, tanít is. A technikai alapokon túl, fontos neki, hogy a zenészek sokféle élményt megtapasztaljanak más művészetek által, mert az élményekből születik meg majd az a hang, amely minden nagy előadóművész sajátja. Ezt a célt szolgálja, hogy immár nyolcadik éve összművészeti kurzust vezet, ahol rendez is. Ott mindenki mindenféle művészeti ágban kipróbálhatja magát. A zenész Shakespeare-t szaval, a színész fest és így tovább. Amit külön kiemel: tanítani sem lehet dívaként.

Család…

Beszél az anyaságról, hiszen két lánya van. Hogy zenei megszállottsága anyaként sem hagyta el. Sokszor előfordult, hogy nem tudott kiengedni, benne maradt a zenében – mert benne élt. Mint bevallja, nem volt tökéletes anya.

Mindössze néhány hónapja halt meg az édesapja, a költő, író Horgas Béla, aki meséket és verseket írt a kislányáról. Ötven órát ült a haldokló mellett anyukájával és a testvéreivel. Az együtt töltött utolsó órákat úgy élte meg, hogy az apukája szétszóródott bennük. Amikor édesapja kilehelte a lelkét, annak hangja is volt. Mint könnyektől csillogó szemmel megjegyzi, ilyen gyönyörű zenét ő még soha életében nem hallott. Hozzáteszi: azt mondják, idővel a fájdalom elmúlik, de ő ezt nem akarja. Neki mindig fájni fog, hogy az édesapja nincs fizikailag is vele

Királylány és tündér

A kérdésre, vajon apukája látta-e meg benne a tündért meg a királylányt és jól írta meg a róla szóló mesékben meg versekben, vagy ő azonosította magát velük. Azt mondja, ő sem tudja, lehet, hogy mindkettő igaz. De ezen sokat gondolkodik. És hogy jó ez a burok, de van hátulütője is. Amikor bántották, gyakran nem értette: „hogy lehet így viselkedni egy királylánnyal vagy egy tündérrel?”

A beszélgetés végén, afféle összegzésként megjegyzi, hogy őt a vágyak éltetik. Vágy nélkül szerinte nincs értelme az életnek. Őt mindig a vágyak viszik előre. Hasonlóan fontosak az élmények. A rosszak is. Mert ha meg tudod fordítani a rosszat, akkor rengeteget nyerhetsz.

Kapcsolódó

Détár Enikő: kell egy belső sziget, ahová látogatóba sem jöhetnek sokan …..