Connect with us

Blogbazár

Nem kímélik Beer Miklóst – Ki a Júdás, ki az Áruló?

Megosztás

Kormánypárti bértollnokok körében tombol a kereszténygyűlölet. Most épp Beer Miklós püspöknek estek neki, aki elítélvén az erőszakot és a fenyőfa gyújtogatást, egy nyilvános levélben megfogalmazott nyilatkozatban állt ki a tüntetők jogai és céljai mellett, biztosítván őket az egyetértéséről és a szolidaritásáról.

Beer-Miklos
Megosztás

Kormánypárti bértollnokok körében tombol a kereszténygyűlölet. Most épp Beer Miklós püspöknek estek neki, aki elítélvén az erőszakot és a fenyőfa gyújtogatást, egy nyilvános levélben megfogalmazott nyilatkozatban állt ki a tüntetők jogai és céljai mellett, biztosítván őket az egyetértéséről és a szolidaritásáról.

Beer Miklóst támadják,

Júdásnak, azaz árulónak nevezik, mert politikai parancsot teljesítenek. Megfelelni akarnak, mert ez a személyes érdekük, s mert ostobák. Ismeretek híján vannak, a kereszténységről úgyszólván semmit sem tudnak, csak annyit, hogy mostanában emlegetniük kell. Odaföntről, a pártirodáról ki lett adva, hogy a kereszténység szót repetitív módon ismételgessék, pont úgy, ahogy szellemi elődeik szajkózták például a „szocialista embertípus” szóvirágot.
A vicc az, hogy gyűlöletük tárgya valójában nem Beer Miklós, hanem maga a kereszténység. Jelesül az egyház szociális tanítása, amivel persze nem kell egyetérteniük, de akkor ne is büfizgessék föl a kereszténységet minden söröskrigli letétele után.
A keresztény szociális tanítás lényegét – ha szeretnének vagy tudnának olvasni – átböngészhetnék végre, minthogy számtalan kiadványban megtalálhatóak a vonatkozó enciklikák, dokumentumok, a Rerum Novarumtól és a Pacem in Terristől a Gaudium et Spesen és a Laborem Exercensen át a Sollicitudo rei Socialisig vagy a Centesimus Annusig.

Kik, mik mellett áll ki Beer püspök

Csak néhány kiragadott példát hoznék fel a fenti dokumentumokból, amelyeket persze nyugodtan vitathat bárki, de amelyekből egyértelműen kiderül, hogy Beer püspök következetesen és az egyház szociális tanításához hűen járt el, amikor a tüntetők mellett állt ki.
– Az emberi jogok, melyek a munkából fakadnak, beletartoznak az emberi személy alapvető jogainak széles körébe;
– a munka méltósága;
– a méltányos bérhez való jog;
– a pihenéshez való jog;
– a munkaidő korlátozása;
– a közhatalom szigorú kötelessége, hogy lelkiismeretesen törődjék a munkások, a dolgozók jogaival és jólétével;
– társuláshoz való jog, érdekvédelem, szakszervezeti szerveződések joga.
Nem folytatom tovább, el lehet olvasni a teljes szövegeket.
S ismétlem: nem kell a fenti elvekkel egyetérteni, lehet ezeket elutasítani, de akkor tessék szépen gyalázni a kereszténységet, úgy egészében, s nem Beer Miklós püspököt, egymagában.

Kapcsolódó

Gábor György: a kis Kövér Lacika a korabeli fenyőfa-ünnepélyeken úttörő nyakkendőben bámulhatta a hatalmas vörös csillaggal ékített kupola alatt felállított fenyőfát

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük