Connect with us

Ez a nap

Nem lehet népszavazást tartani a Katalán Köztársaság elismeréséről

Megosztás

Megtagadta a Katalán Köztársaság elismeréséről kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-hez egy magánszemély fordult népszavazási kezdeményezéssel. A kérdés úgy szólt: „Akarja-e Ön, hogy Magyarország elismerje a Katalán Köztársaságot?”

Az NVB egyhangú döntéssel arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy az nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, márpedig csak ilyen ügyben lehet országos népszavazást tartani.

Patyi András, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában felhívta a figyelmet arra, hogy a vonatkozó közjogi szabályok ugyan nem határozzák meg, hogy egy állam elismerésében az Országgyűlésnek van-e hatásköre, az utóbbi idők államelismeréseiről azonban nem az Országgyűlés döntött, hanem a kormány határozott róla, a diplomáciai kapcsolatok felvételéről pedig a köztársasági elnök hozott határozatot.

Hozzátette: nem lehet megmondani, az Országgyűlés milyen aktussal tudna az állam elismeréséről dönteni, továbbá – ha a kérdésben a diplomáciai kapcsolatok felvétele is beleértendő –, úgy arról a köztársasági elnök jogosult dönteni.

Az NVB hivatkozott arra is, hogy a kérdés arra vonatkozik, Magyarország ismerje el a Spanyol Királyság egyik területi egységét önálló államként, ez azonban érintené a két ország között már megkötött két- és többoldalú szerződéseket. Nemzetközi szerződésről azonban az alaptörvény szerint nem lehet népszavazást tartani.

Emellett nem felel meg a kérdés az egyértelműség követelményének sem, mert az „elismerés” kifejezést tartalmazza, de ez nem jelenti automatikusan a diplomáciai kapcsolatok felvételét, így nem egyértelmű, hogy csak az elismerést, vagy a diplomáciai kapcsolatok felvételét is kívánja-e a kezdeményező.

Az NVB határozata nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük