Nem ők tehetnek róla, hanem mi, akik hagytuk eddig jutni a dolgokat

A hírlevelünkre feliratkozottaknak azzal köszönjük meg a bizalmukat, hogy minden számban elhelyezünk egy exkluzív anyagot, amit csak ők olvashatnak. A hírlevelet, amelyre oldalunkon tud feliratkozni, minden pénteken küldjük ki, és a hét legütősebb cikkeit tartalmazza. A tegnapi hírlevél extra anyaga olyan sikeres lett, annyi visszhangot váltott ki, hogy kivételesen nyilvánossá tesszük.

Az, hogy egy tahó rezsim visszaél a hatalmával, nem meglepő, az viszont mindig újra és újra meglep, hogy a nép – azaz mi – miért hagyja ezt.

A görény, mint olyan

Valaki egyszer egy társaságban elengedett egy viccesnek szánt mondatot, ami valahogy így szólt:

“A görény nem érzi a saját bűzét, de ha egyszer mégis megcsapná az orrát, biztosan nagyon tetszene neki”.

Ahogy mondani szokás “jót nevettünk rajta”, majd én legalábbis évtizedekre elfelejtettem, de ma hajnalban, amikor hírét vettem, hogy már megint tort ül a gonosz ostobaság és az éj leple alatt elbontották a Nagy Imre szobrot, úgy ugrott be a fenti mondat, mintha soha el sem felejtettem volna. Hát igen, csodás dolog az ember agya.

Ezek (nem, nem ők) már megint bontanak, építeni még nem tudnak, de bontásból doktorok lehetnének, vagy tán azok is már.

Micsoda, hogy a stadionokról ne feledkezzek meg, abból mennyit építettek és milyen jókat?!

Azt mondod stadion,

azt mondom elcseszett Várkert bazár, azt mondod kis vasút, azt mondom 3-as metró felújítás, azt mondod Duna Aréna, azt mondom ki nem szarja le, ha nem használhatjuk és ha úgy árazták túl, hogy azért akár működőképes is lehetne.

Na szóval ne oltogassuk egymást, ők tahók, mi meg málészájúak vagyunk és ezzel ők nem sajnálnak pofátlanul visszaélni. De tudor mit, minek ez az álságos többes szám: Ő él pofátlanul vissza mert te meg én hagyunk neki.

Pálmai Tamás

Pálmai Tamás

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük