Connect with us

Ez a nap

Nem piskóta, 27 körözés volt ellen

Megosztás

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, akit vagyon elleni bűncselekmények miatt kerestek az egész országban. A nyomozók a csalón kívül elfogtak még egy férfit, és előállítottak három nőt a XI. kerületi Rendőrkapitányságra.

letartóztatták
Megosztás

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, akit vagyon elleni bűncselekmények miatt kerestek az egész országban. A nyomozók a csalón kívül elfogtak még egy férfit, és előállítottak három nőt a XI. kerületi Rendőrkapitányságra.

Lekapcsolták az egész kompániát

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói 2018. november 27-én délelőtt egy újbudai lakásban elfogták a 25 éves budapesti M. Józsefet, aki ellen 27 elfogatóparancs volt érvényben vagyon elleni bűncselekmények miatt.

A férfi ellen többek között a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitánysága is körözést adott ki. M. József még 2018. január 18-án egy internetes weboldalon eladásra kínált egy autót, ami nem is az ő tulajdona volt. Egy férfi telefonon jelentkezett a hirdetésre és megállapodott az eladóval, hogy foglaló gyanánt az ár egy részét átutalja. Azt is megbeszélték, hogy két nap múlva a vevő megnézi az autót, de előtte M. József még megpróbált további pénzt kicsalni a sértettől, aki gyanút fogott és visszakérte a korábban átutalt foglaló összegét. A csaló ezután törölte a hirdetést és a sértett számára elérhetetlenné vált.

M. József elfogásakor az újbudai lakásban volt a 26 éves budapesti H. Ferenc és három nő is, akik közül a férfi ellen öt körözés volt érvényben szintén vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A három nőt a nyomozók bűncselekmény gyanúja miatt állították elő a XI. kerületi Rendőrkapitányságra.

Még egy „leg”

A magyar bűnözök „leg”-je vágja már a centit – jövőre milliomosként szabadulhat

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük