Bulvár
Nem sokáig voltunk híján a szexvádat kipattintó weboldalnak
Minősítés nélkül, tényszerűen annyi történt, hogy a Borkai-saga kirobbantó weboldalt hétfőn kitörölték a világhálóról, de a terminátor elveit valló site visszatért.
Az igazság – vagy afféle – nem elhallgattatható
Elérhetetlenné vált az a blog, amelyen péntek óta több fotót és videót közölt egy névtelen szivárogtató, miközben azt állította, hogy azon Borkai Zsolt győri fideszes polgármester szerepel. A blog írója korrupcióval vádolta a politikust, a felvételekről pedig azt állította, hogy azok tavaly tavasszal készültek az Adrián egy jachton, ahol a résztvevők prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe, és kábítószert fogyasztottak. Ez utóbbiról bizonyítékot is ígért.
A blog hétfőn nem sokkal dél után elérhetetlenné vált, ez a szöveg fogadta az oda látogatókat:
ezazordogugyvedje.wordpress.com is no longer available.
A felületen még hétfőn reggel is új poszt jelent meg, benne egy fénykép, amelyen egy Borkai Zsoltra emlékeztető, meztelen férfi látható egy kanapén ülve, mellette egy térdelő szőke nő volt látható.
képernyőfotó
Bár a blog eltűnt, de a hozzá kapcsolódó Facebook-oldal, a Borkai Zsolt valódi arca továbbra is működik. Ott azt írja a szerző, hogy nem önszántából szüntette meg az oldalt, és egy másik címen továbbra is elérhetőek a tartalmak.
„Azért elég gyenge kísérlet a wordpress tiltása az elhallgattatásomra”
Időközben megszólalt az érintett
A Győr Plusz tévének adott nyilatkozott Borkai Zsolt győri polgármester a napokban nyilvánosságra került róla szóló felvételekkel kapcsolatban. Borkai azt mondta, valóban ő látható a felvételeken, de azok részben manipuláltak:
A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, részben igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam, és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam és soha nem éltem illegális szerekkel. Bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció. Törvénysértést nem követtem el. Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárást megindítását kezdeményezem
Szerző
Friss
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor
- Menczer-matek: nem 999, nem 1001, pontosan ezer ember keccsöl Brüsszelben Ukrajna gyorsított uniós felvételén
- H, mint Huxit? – próbálkozott az újabb Orbán-talány megfektésével egy olvasója
- 333.500 sok, vagy kevés? Gombócból az előbbi, de az Orbán-szavaztatásnak csúfolt cucc esetében?
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből