Connect with us

Ez a nap

Uniós támogatásunk jelentős részét megvonhatják

rogán
Megosztás

A Demokratikus Koalíció szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ismét azt javasolta, hogy egy független EU-s testület ossza el a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

Magyarország azonnal csatlakozzon az európai ügyészséghez

Az ellenzéki párt EP-képviselője, Molnár Csaba hivatkozott azon sajtóhírekre, amelyek szerint a közbeszerzések vizsgálata során feltárt szabálytalanságok miatt Magyarországtól akár ezermilliárd forintnyi uniós támogatást is megvonhatnak.

Molnár Csaba azt mondta, nem szabad az uniós pénzeket „korrupt diktátorok, oligarchák és rokonaik zsebébe tenni”, de az országot sem szabad büntetni.

A politikus sürgette, hogy Magyarország azonnal csatlakozzon az európai ügyészséghez.

A szélsőjobboldali nácik elképesztő fenyegetést jelentenek

Kérdésre azt felelte, hogy a komolyan vehető közvélemény-kutató cégek mindegyike kétszámjegyű támogatást jelez előre a DK-nak a hétvégi EP-választáson. Ez azt jelenti, hogy biztosan lesz két mandátumuk, de azon dolgoznak, hogy egy harmadikat is szerezzenek – közölte.

Molnár Csabát kérdezték a Mi Hazánk Mozgalom keddi, törökszentmiklósi tüntetéséről. Az EP-képviselő elképesztőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy

Magyarországon „újra félkatonai rendben grasszálnak és masíroznak a nácik”.

Felhívta a figyelmet, hogy pártja EP-képviselője, Niedermüller Péter és parlamenti képviselője, Arató Gergely ott volt a helyszínen. Ők arról számoltak be, hogy ezek a szélsőjobboldali nácik elképesztő fenyegetést jelentenek Magyarország számára.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Törökszentmiklóson összetűztek a szélsőjobboldali- és az ellentüntetők – videó!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük