Connect with us

Kerítésen innen

Orosvári Zsolt: „….nem szeretnék sem Sándor Mária, sem Bogdán László sorsára jutni…”

kerdojel-brusszeli
Megosztás

Emlékeznek még Orosvári Zsoltra? Ő az az ember, akinek neve összenőtt a kórházi fekvőbeteg-kezelésre szoruló gyermekek szüleinek lobbizott ágyakkal. Most úgy véli, eljött a pillanat, amikor egy időre meg kell állnia, és átgondolnia, mi történt vele.

2018, a kezdet…..

Orosvári Zsolt azért kezdett önkéntes jótékonysági akcióba, mert 2018 őszén a kislánya egy kontrollvizsgálat miatt egy éjszakát kórházban kellett töltsön. Az apa akkor azzal szembesült, hogy

akinek nem fizetős szobában gyógyul a gyereke, mint neki, az kénytelen a földön aludni mellette, sőt olyan anyát is látott, akinek álmában megégette az arcát a radiátor forró csöve.

Orosvári ezek után az Anyák az anyákért alapítvánnyal összefogva online gyűjtésbe kezdett, letárgyalta egy forgalmazóval, hogy kedvezménnyel vásárolhasson tőlük nagy mennyiségben tábori ágyakat. Az volt a terv, hogy azokat később szétosztogassa a rászoruló kórházi osztályok között. Előbb csak Fejér megyét célozta volna meg, de hamar kiderült, hogy a probléma országos.

Bár a legtöbb helyen nagyon örültek a civil segítségnek,

Orosvári azt sem hallgatta el, hogy akadt, ahol

“a meggyőzés erősebb eszközeit kellett bevetnie”,

hogy az adott kórház vezetése ne utasítsa el a segítséget. Ugyanakkor, ahogy írja:

“Még most is vannak olyan intézményvezetők, akik elutasítják a segítséget. Nekik majd a gyermekek szüleivel kell elszámolniuk.”

orosvari-zsolt

fotó: O.Zs. facebook oldala

2020. szeptembere…..

Orosvári Zsolt közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette közzé:

„Eljött az a pillanat, amikor meg kell állnom egy időre, és átgondolni azt ami velem történt, és azt is, hogy hogyan tovább.

Egy időre most kiszállok, mert nem látom, hogy mit és hogyan kellene tenni a továbbiakban.

Örömmel és boldogsággal tölt el, hogy ilyen sokan tartottatok velünk, de

nem szeretnék sem Sándor Mária, sem Bogdán László sorsára jutni.

Egyre több és egyre durvább fenyegetést kapok, ami egy kicsit megterhel

Már a családomat sem kímélik.

Nem ijedtem meg, nem félek, de át kell gondolnom, hogy pontosan mi mennyit ér, és mi az amivel foglalkozni kell, és mi az amivel már nem!Most egy kicsit „eltűnök”, de követni fogom az eseményeket. Örülök, hogy rátok találtam. Már tudom, hogy nem vagyok egyedül a gondolataimmal. Köszönöm Nektek! KEZDJETEK EL ÉLNI!”

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=969818713484992&id=100013706171715

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. TapsiHapsi

    2020.10.11 14:44 at 14:44

    Miert nem kell a kórházaknak?

  2. Pingback: Bogdán László a jóság, a szeretet nagykövete volt - Emléktábla avatás Cserdiben - Városi Kurír

  3. Napsugár2

    2021.08.13 15:58 at 15:58

    Felháborító, hogy milyen kibaszottá vált ez az ország…. orsós miatt, és által!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük