Kerítésen innen
Nem tudta, Orbán úr? Pest megyénél lakosságarányosan három fertőzöttebb megyénk is van
Vidéken elkezdi lazítani május 4-től a koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedéseit a kormány, de Budapesten és környékén marad a szigor – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
Ezt azzal indokolják:
a fővárosban és Pest megyében található az aktív fertőzöttek 70 százaléka.
De vajon mi a helyzet akkor, ha a lakosság számához viszonyítva vizsgáljuk meg a fertőzések számát egy-egy megyében? Az Azonnali nézett utána a számoknak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2019-es adatai, illetve a koronavirus.gov.hu-n 2020. május 1-jén található információk alapján.
A főváros a lakosságszámhoz viszonyítva is rosszul áll
Ugyan nem meglepő, hogy a fővárosban van a legtöbb fertőzött, ám Budapest akkor is vezet, ha a lakosság arányához viszonyítjuk a fertőzéseket:
tízezer lakosra ugyanis itt 8,04 fertőzés jut, ami a legmagasabb értéknek számít a megyék adataihoz viszonyítva.
Persze ennek oka nem feltétlenül abban keresendő, hogy a fővárosiak magasról tennének a korlátozásokra
Ugyanis nem érdemes elfelejteni, hogy nemcsak, hogy
a főváros az ország legnagyobb városa több mint 1,75 millió lakossal, de itt a legnagyobb a népsűrűség is ugyancsak a KSH adatai szerint: 2019-ben 3337 fő jutott egy négyzetkilométerre, ami nyilván kedvez a betegségek terjedésének.
Viszonyításképpen érdemes megjegyezni: a fővárost követő második legnagyobb népsűrűségű területre, Pest megyére csak 200 fő jut négyzetkilométerenként.
Nem véletlen, hogy a korlátozások fenntartása ellen Karácsony Gergely főpolgármesternek sem volt kifogása.
Ezek alapján
a Pest megyében fennmaradt szigorú intézkedések annak fényében érdekesek, hogy míg ott
a pénteki adatok szerint tízezer lakosra átlagosan 2,97 fő fertőzött jut, addig ezt az arányt több más megye statisztikája meghaladta, amely helyeken viszont szabad lazítani.
- Fejér megyében tízezer lakosra 7,08 fertőzött jut,
- Zalában 4,02,
- Komárom-Esztergomban 3,68.
Jelenleg több megyében a 0,5-öt sem éri el a fertőzöttek száma tízezer lakoshoz viszonyítva. Ezen szempont alapján
- Hajdú-Bihar áll a legjobban (0,44),
- amit Bács-Kiskun (0,46),
- majd Békés (0,48) követ.
Akkor ez most hogyan van?
Szerző
Friss
- Az idő fogságában, avagy a baloldaliak dilemmája
- Mi az a „jó-féle” dopamin?
- Vásárhelyi Mária: Orbánéknak a kettős állampolgárság ügye nem szolgált mást, mint voksvásárlást
- Kedden, szerdán Budapesten ne megszokásból közlekedjen! – Bringás reggeli és Tour de Hongrie
- Elégedett volt a kórházi ellátással? Ekkora ajándékot adhat hálapénz helyett büntetlenül orvosának, és a nővéreknek…
- Orvlövésztorony, géppuskafészek, bunker és aknamező – HM megrendelésre hadiparkot is építenek Balásy Gyula cégei
- Szanyi Tibor: vissza a babaruhát! – Érthetően devizahitel-ügyben
- ‘Szoboszlai és Hende, a két alkotmánybíró-jelölt’ – Hétvégi ‘Havasságok’….
- 5 technológia, amit 2025-ben már teljesen megszokottnak veszünk – pedig nem is régen még sci-fi volt
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy