Nem vagyunk rosszak – vannak köztünk rosszak!

Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a magyar az a pelenkaeldobálós, “veszekedős félázsiai népség”, aki kiéhezteti a fiatal afgán nőt a határon. Akit külföldön jobb, ha elkerülsz, mert vagy szégyent hoz rád, vagy át is ver.

Pedig, barátom: szart.

Emlékszel még arra az időre, amikor a magyar büszke volt a messze földön híres vendégszeretetére? Amikor bőszen tiltakoztunk, ha Kelet-Európának hívtak minket közép helyett? Mert volt ilyen, csak már annyi köpedék dolgot láttunk piros-fehér-zöldbe bugyolálva történni, hogy el is hittük: ezek vagyunk. A

“veszekedős félázsiai nép”.

Pedig nem mi vagyunk az arrogáns kis senkik, hanem akiket a vezetőinknek választunk. És ez óriási különbség!

Tán még sohasem kaptam annyi segítséget, támogatást és szeretetet, mint a kiköltözésem óta a londoni magyaroktól. Volt, aki külön kisokost készített, hogy hogyan keressek lakást és megmentett egy csaló karmai közül. Volt, aki a lakására hívott meg. Volt, aki csak meglátott és megölelt.

Szeretném nekik itt, nyilvánosan is megköszönni!

És szeretném, ha mindannyian tudnátok: a saját népünkkel szembeni előítéltünk tévesek – bár mindannyian milliószor tapasztaltuk már annak undorító alapjait.

Nem vagyunk rosszak. Csak vannak köztünk rosszak.

Igen, sokan. Igen, hangosak és bátorítja őket egy eszevesztett hatalom. De hiába szaporodott el a testben a rák, az ember még ember marad.

Ágoston László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük