Connect with us

Kerítésen innen

Miért nem veszik észre a Fidesz-fanok, hogy Orbán össze-vissza beszél? Mert a vallás már csak ilyen?

Megosztás

Orbán Viktor ma reggeli szokásos igehirdetésében több más mellett a járványügyi helyzetről is beszélt, a témában két egymásnak ellentmondó kijelentést tett. Itt lenne az ideje észrevenni, még a híveknek is, sőt elsősorban nekik, hogy mire megy ki a „játék”.

Megosztás

Orbán Viktor péntek reggeli szokásos igehirdetésében több más mellett a járványügyi helyzetről is beszélt, a témában két egymásnak ellentmondó kijelentést tett. Itt lenne az ideje észre venni még a híveknek is, sőt elsősorban nekik, hogy mire megy ki a „játék”.

1. Hajrá, megvan az 5,5 millió beoltott, jöhet a maradék tiltás javának feloldása!

„Ez a jó szám, ez a nulla (az áldozatok a szerk). Lélegeztetés nélkül van kórházban hetvenhat honfitársunk, és lélegeztető gépen vannak huszonketten. A beoltott személyek száma a mai napon el fogja érni az öt és félmilliót, úgyhogy újabb korlátozásokat fogunk megszüntetni, és a második oltást is megkapott honfitársaink száma az ma, holnap eléri az ötmilliót.”

Miután kilelkendezte magát valamint az egészségügyi dolgozóknak is úgy gratulált a csütörtöki  Semmelweis-nap okán, mintha nem éppen erre a dátumra időzítették volna azok követelésének elutasítását, amiben azt kérték, hogy a jövő évre beígért béremelést hozzák előre erre az évre.

Ahogy ezt a filmesek mondják: snitt.

 2. Jön a 4. hullám?

Akár hiszik, akár nem, az ország miniszterelnöke ezután egyetlen éles kanyarral tért rá arra, hogy amit eddig szinte lehetetlennek tartottak , a 4. hullám az ősz kapuja mögött várakozik ránk, na jó nem biztos, de nagyon valószínű, hallgassuk, pardon olvassuk Orbánt:

„Ma azt mondhatom a hallgatóknak, hogy a világ nagy részében a negyedik hullámot készpénznek veszik, tehát hogy olyan lesz. Ezt valamikor szeptember–október környékére teszik. Ugyanakkor az is közmegegyezésnek látszik, hogy aki be van oltva, az jó eséllyel kimaradhat ebből a negyedik hullámból. (…)  Tehát aki be van oltva, az nagy valószínűséggel ki tud maradni a negyedik hullámból, de ha mégis elérné a negyedik hullám, annak a gyötrő, súlyos, lesújtó jellege is sokkal enyhébb lesz, tehát könnyebben lábal majd ki a betegségből. Ez ma a világ virológiai szakembereinek zanzásítva. (…)  Ez egy olyan vírus, amelyik meg fogja őt találni. Mindenkit arra kérek, és sokan vannak még ilyenek, több millió magyarról beszélünk, akik nem oltatták be magukat, ne higgyenek, vagy ne a mostani számokból induljanak ki, hogy nem halt meg senki, kevesen vannak kórházban, hanem abból induljanak ki, amit a legnehezebb pillanatokban élt át Magyarország, az alapján hozzák meg a döntésüket.”

Most akkor melyik Orbán Viktornak higgyünk, annak-e aki „bátran” kitárja a kapukat, vagy annak, amelyik nagyon helyesen 4. hullámot vizionál, ám úgy tűnik semmit nem akar tenni ennek elkerüléséért, és még ma is az egyébként sokakat a semmibe rántó Sinopharm vakcinát támogatja ahelyett, hogy mint más hasonló helyzetben lévő országokban, elkezdené a védettséggel ennek a vakcinációnak ellenére sem rendelkező idősek oltását.

Borítsuk fel a riport menetét!

Szakítsuk meg egy mondat erejéig a miniszterelnököt:

Duda Ernő virológus, a szegedi egyetem immunológus-, genetikusprofesszora: „akinél nem alakul ki a védettség, az olyan, mintha két méhcsípést kapott volna – nem 3.-ra, hanem még két Pfizer oltásra van szüksége!”

Vissza a riport egy korábbi részletéhez!

„Először is, ha elérjük az 5,5 milliós számot, és ennyi beoltottunk talán ma délutánra, estére már lesz, akkor további korlátozásokat fogunk feloldani, a szociális intézmények és a kórházak kivételével nem lesz kötelező a maszkviselés, üzletekben sem, tömegközlekedési eszközökön sem. Persze ha valaki úgy gondolja, hogy ő nagyobb biztonságot szeretne magának, akkor hordhat maszkot, de ez nem lesz kötelező. Védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és az előre váltott, ülőhelyes nézőtéren megrendezett kulturális rendezvényekre. Az üzletekre vonatkozó korlátozások megszűnnek. Magánrendezvények esetén 50 helyett a létszám, ami engedélyezett, 100, lakodalom esetén pedig 200-ról 400-ra emelkedik. Három helyen tartjuk fönn, szigorúan és erélyesen a belépés védettségi igazolványhoz kötöttségét. Ilyenek a sportrendezvények, a zenés-táncos, tehát mulató rendezvények, illetve a zárt térben tartott – hát, mondjuk úgy, hogy – ilyen koncertszerű rendezvények, de ezeknek is inkább a testi közelség a lényege. Tehát ez a zenés, táncos, most bulik, vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani, tehát ott van egy korlátozás, mert az még azért idő előttinek tűnik, ide csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni.”

(Orbán idézetek forrása a miniszterelnok.hu.)

 

Orbán

 

 

 

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. gina

    2021.07.02 17:05 at 17:05

    Egy elmebeteg Mein Kampf-ja

  2. Pingback: Megvan 5,5 millió beoltott - Orbán reggel megígérte és úgy lett! - Városi Kurír

  3. Pingback: Készülőben az egészségügyi dolgozók újabb kormányellenes demonstrációja - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük