Connect with us

Bulvár

Most már nem viccel az időjárás – Megjöttek a hajnali fagyok

Megosztás

A hétvége és a jövőhét időjárása: a reggeli hideg időt követően, napközben folytatódik a nyugat felől érkező, változó vastagságú, előreláthatólag többnyire vékony, áttetsző, de időnként, főképp az északi országrész felett megvastagodó felhősödés.

időjárás
Megosztás

A hétvége és a jövőhét időjárása: a reggeli hideg időt követően, napközben folytatódik a nyugat felől érkező, változó vastagságú, előreláthatólag többnyire vékony, áttetsző, de időnként, főképp az északi országrész felett megvastagodó felhősödés.

Péntek

Keleten, délkeleten, délelőtt még derült égbolt lesz jellemzőbb, majd ott is szűrtebbre fordul a napsütés. Esőtől sehol sem kell tartani. Élénk, a Dunántúlon és a Duna mentén erősebb DK-i szél támad. Estére nyugaton és a középső országrészben legyengül, keleten felélénkül a DK-i szél, majd éjszaka már országszerte gyenge légmozgás várható. Szakadozott, el-elvékonyodó felhőzet várható az ország fölé csapadék nélkül. Kevésbé lesz hideg, mint az elmúlt éjszakákon.

Orvosmeteorológia, a mai napra

Pénteken frontmentes időre készülhetünk. Az elmúlt napokhoz képest hűvösebb időjárás miatt hajlamosak vagyunk alulöltözni, ami könnyen vezethet megfázáshoz vagy felfázáshoz. A hideg hajnali időszakban kiemelten ajánlott a nagy ízületek (térd, könyök, csípő stb.) hidegtől való védelme. Ez nem csak a már érzékeny, beteg testrész esetén fontos, mert hosszú távon a most még egészséges ízületek későbbi érzékenységét, gyulladásos megbetegedését előzheti meg.

Hétvége

Szombaton délelőtt változó, délen szakadozott, északon zártabb felhőzet mellett inkább a déli országrészben lehet némi napsütés, majd délután várhatóan országszerte beborul. Először északnyugaton, majd az ország északi felén elered az eső. Este, éjjel kelet, délkelet felé halad a szórványosabbá váló csapadékmező. Délen kifejezetten enyhének ígérkezik a nappali maximum hőmérséklet.

Vasárnap szélcsendes, eleinte párás, felhősebb, majd elvékonyodó rétegfelhőzet, fátyolfelhőzet melletti napos, szűrt napsütéses, évszakhoz képest enyhe idő várható gyenge vagy mérsékelt délies légmozgással.

Kíváncsi mit hoz a jövő hét időjárása? Klikk a következő oldalra!

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse