Connect with us

Kerítésen innen

Németh Szilárd pereputtya megfaragta a költségvetést

Németh Szilárd kultúrfelelős fellendítette a Csepel mozi látogatottságát - A produkciója: egy fotós megörökítette, amint szelfizik és sárba tapossa az ország felét
Megosztás

Nem bír hírértékkel maga a tény, hogy a Fidesz-potentátok maguk és még a rokonságuk is kimagaslóan tehetségesek, amit a nemzeti kormány különböző, csak velük létrehozható megbízásokkal ismer el. Németh Szilárd esete mégis megér pár perc olvasást.

Művészvéna

Azt eddig is tudtuk a Fidesz minden pozícióban remekül használható, már-már fregoli-embernek mondható Németh Szilárdja remekül állta sportoló korában az ütéseket, majd kitanulta, amit tudott és átnyergelt a közigazgatásba. Nem is bajlódnánk a részletekkel, legyen elég annyi, hogy mára nélkülözhetetlen megmondójává érett a kormánypártnak.

Nem csoda, ha rokonságában nem ő az egyetlen kimagasló tehetség. A Németh-pereputty tagja Sárossy Tibor szobrász, akit bátran nevezhetünk Csepel szobrászának is. A kerület vezetése rendkívül elégedett lehet a művész munkáival, rendszeres megrendelőnek számít.

Sárossy kapta a lehetőséget, hogy megmintázza a nagy port kavart, 4,2 millió forintot kóstáló kőkeresztre, amit az Ady Endre úton található Lidl áruházzal szemben állítottak fel és szentelnek meg. Az esemény meghívójából kiderült:

„a Fidesz alelnöke kezdeményezésére a kereszténység nemzet és közösségmegtartó szerepének erősítése, a keresztény értékek megőrzése érdekében kőkereszt állítására és szentelésére kerül sor”.

A művész – aki Németh Szilárd egykori polgármester és rezsibiztos, jelenlegi Fidesz-alelnök rokona és jó barátja – újabb megbízásra szobrál. 6 millió forintért azt a feladatot kapta, hogy formáljon a kerület lakóinak egy jelenetet az Indul a bakterház című örökzöldből, egész pontosan egy életnagyságú bronz szoborcsoportot, közepén természetesen Regős Bendegúzzal, a banyával és a kutyával, mindezt egy kőtalapzaton.

A szerződés még nyáron köttetett, és hamarosan átadásra is kerül. Februárban avatják a szoborcsoport a Királyerdei Művelődési Ház előtt. Azért, hogy méltón képviselje a megrendelői szándékot, a megvilágítását és a környező tereprendezést a Csepeli Városgazda Zrt. készíti.

Kíváncsian várjuk az újabb Németh-rokonok felbukkanását, nemzetünk dicsőségére!

(forrás: 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük