Connect with us

Bulvár

Németh Szilárd kultúrfelelős fellendítette a Csepel mozi látogatottságát – A produkciója: egy fotós megörökítette, amint szelfizik és sárba tapossa az ország felét

Megosztás

Németh Szilárdnak sikerült egy kis moziteremnyi embert „összevonzania” a Kultik Csepel moziba a Kálomista-filmre, ami nem kis mutatvány, hiszen a többi vetítésre -napi 1, délutánonként 5 napig- összesen 6 jegyet foglalt a nagyérdemű cikkünk megírásáig. Azt nem tudni, hogy a Fidesz birkózója végig ülte-e az „alkotást”, de mindenesetre egy fotóssal megörökítette, ahogy szelfizik a helyszínről.

Németh Szilárdnak kutya kötelessége feljelentést tenni, ha mégsem, akkor csak duma, amit állít
Megosztás

Németh Szilárdnak sikerült egy kis moziteremnyi embert „összevonzania” a Kultik Csepel moziba a Kálomista-filmre, ami nem kis mutatvány, hiszen a többi vetítésre -napi 1, délutánonként 5 napig- összesen 6 jegyet foglalt a nagyérdemű cikkünk megírásáig. Azt nem tudni, hogy a Fidesz birkózója végig ülte-e az „alkotást”, de mindenesetre egy fotóssal megörökítette, ahogy szelfizik a helyszínről.

Na de Szilárd!

Közösségi oldala tanulsága szerint nagyon elfoglalt lehetett a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, mert a vetítés 16.40-kor kezdődött és a látogatottságot bizonygató fotó csak éjfél felé került ki a közösségi oldalra. A film nem tartozhat a sikerelőadások közé, mert a mozi közösségi oldalán Ainbo – A dzsungel hercegnője, Az utolsó párbaj, Vadlovak – Hortobágyi mese, az Utolsó éjszaka a Sohóban, a Hibás Ron, A farkas és az oroszlán, az Örökkévalók és az Addams Family 2. promója fut.

De vissza a főhőshöz….

Németh közösségi oldalára az alábbi szöveggel posztolt:

„A valódi és teljes katarzis 2022 tavaszán az országgyűlési választáson jöhet el.

Hajítsuk a történelem szemétdombjára a Gyurcsány vezette baloldalt, kommunista hazugság, erőszak és országcsőd felelőseit, őrizzük és védjük meg a közösen elért eredményeinket!

Köszönjük, Kálomista Gábor és csodálatos csapata! Hajrá, magyarok!”

Csak gratulálni tudunk Némethnek a felelős közszolgai produktumhoz, amivel nem a moziteremben tartózkodok figyelmét igyekezett felhívni a zárt térben való maszkviselés fontosságára, hanem vérig sértette a magyarság cirka felét, akiket a szemétdombra szándékozik dobni esetleges megválasztásukkor.

Kapcsolódó

 

 

Németh Szilárd kultúrfelelős fellendítette a Csepel mozi látogatottságát - A produkciója: egy fotós megörökítette, amint szelfizik és sárba tapossa az ország felét

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Aki Karcagon református gimis, annak "erősen ajánlott" megnézni az Elk*rtukot - Buszozásra, mozijegyre nem kell költeni, azt a köz fizeti! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük