Németh Szilárd nem azonos a Hadházyt letámadó nagydarabbal – ki lehet a rejtélyes Németh-dublőr?

Ki gondolta volna, hogy a parlamenti patkóban ül egy Németh-hasonmás, akit eddig nem sikerült azonosítani. Lehet, hogy a hasonló helyzetek kivédésére tartják? Most mindenesetre kapóra jött.

Nem is én voltam, be-be-be!

Ahogy arról beszámoltunk, Hadházy Ákos ellenzéki képviselő hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök beszéde közben táblát tartott a pulpitus elé, amelyen a kormányfő szónokolt. Orbán a nemvárt helyzetre sajátos reakcióra szánta el magát és megpróbálta erőből elvenni a tacepaot.

Később pár fideszes képviselő rohamozta meg Hadházyt,

kicsavarták a kezéből a táblát, és eközben Hadházy későbbi elmondása szerint Németh Szilárd fideszes alelnök meglökte őt.

Hadházy úgy fogalmazott az esetet követően, hogy

“a kezemet megszorították, rángattak, Németh Szilárd meg is lökött.”

Kisvártatva Németh Szilárd egy fotót tett közzé az incidens pillanatairól, amelyen látható, hogy ő nem volt az események közelében, ugyanis ezalatt az államtitkári székében ülve figyelte a Hadházy körül kialakult csoportosulást.

Kettő van belőle?

Csakhogy egy fotó tanulsága szerint valakivel nagyon összetéveszthette Némethet (az Index tudósításában is Németh neve szerepelt), mert mint alább a fényképen is látható, Németh Szilárd az incidens alatt az államtitkári székében ülve figyelte a Hadházy körül kialakult csoportosulást.

Erről Németh Szilárd maga is írt még kedden a Facebookján:

Hadházy most is hazudik, mint mindig!

A kép bal oldalán, a bársonyszékekben balról a másodikként, előrehajolva látható Németh Szilárd, míg Hadházy viaskodik

– írja az Index, majd hozzáteszik:

az viszont kétségtelen, hogy az ellenzéki képviselő mellett egy Némethez a megszólalásig hasonlító testes férfi kopasz feje és tarkója látható.

“De néhány centiről mégiscsak megkülönböztethető lehetett volna a két ember”

-jegyezte meg az Index.

Forrás: Index

Hadházy Ákos belátta…

Mátrai Anna

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Egy hozzászólás itt: “Németh Szilárd nem azonos a Hadházyt letámadó nagydarabbal – ki lehet a rejtélyes Németh-dublőr?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük