Connect with us

Kerítésen innen

Németh Szilárd az ünnepre való tekintettel pöri nélkül „kenyerezett”, ellenzékezett, brüsszelezett, ahogy a nagy napon illik!

Megosztás

Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette – fogalmazott a Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-ai beszédében Csepelen pénteken.

Németh Szilárd az ünnepre való tekintettel pöri nélkül "kenyerezett", ellenzékezett, brüsszelezett, ahogy a nagy napon illik!
Megosztás

Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette – fogalmazott a Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-ai beszédében Csepelen pénteken.

Magyarság „volt-van-lesz”

Németh Szilárd a XXI. kerületi önkormányzat Daru-dombon tartott ünnepi rendezvényén mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy bármennyi idegen hódító és megszálló akarta birodalma részévé tenni, a magyarság mindig megvédte hazáját. Kiemelte:

az államalapító Szent István egész életműve az alázatnak, a hazáért való szolgálatnak, a nemzetbe és Istenbe vetett rendíthetetlen hitének megnyilvánulása. Ennek az alázatnak azonban semmi köze a megalázkodáshoz, behódoláshoz és önfeladáshoz

– hívta fel a figyelmet.

Az, hogy a honfoglaló magyarság Kárpát-hazába érkezése után 1100 évvel még mindig a magyarok lakják legnagyobb számban és arányban ezt a területet, azt bizonyítja, hogy a megpróbáltatások nem elrettentették és szétforgácsolták, hanem sokkal inkább összekovácsolták a népet

– mutatott rá Németh Szilárd. Hozzátette: a próbatételek újra és újra megerősítették

„nemzeti örökségünkbe, egyedülálló értékeinkbe, édes anyanyelvünkbe, keresztény kultúránkba, állami szuverenitásunkba vetett hitünket”.

„A szabadság, a nemzeti önrendelkezés, Magyarország és határai megvédéséért ma is tenni kell, ami mindannyiunk közös feladata

Ebben a munkában államalapítónk elhivatottsága, kitartása és alázata ad meghatározó példát – jelentette ki. Azt mondta:

most rajtunk a sor, hogy megóvjuk ezeréves értékeinket, kultúránkat, hazánkat és ezzel együtt Európa hagyományos értékeit, békéjét és biztonságát.

Kitért arra is:

Csepel már a honfoglaló magyarok életében is meghatározó szerepet játszott, a történetíró Anonymus vezéri szigetként említette. Azóta bár volt, hogy elnéptelenedett, mára a főváros egyik leginkább virágzó része lett.

Németh Szilárd hangsúlyozta:

a fejlesztések folytatódnak, a csepeli utak a kormány 2,3 milliárd forintos támogatásával újulnak meg idén, miután a főváros a korábbi ígéretek visszavonásával „cserben hagyta” a kerületet.

Azt is fontos eredménynek nevezte, hogy miután az Országgyűlés törvényben rögzítette a csepeli sportfejlesztések támogatását, újjáéleszthetik az egykor méltán híres Csepel SC-t.

Magyarországon biztonság van, mert az elmúlt években is „megvédtünk a határainkat”, „nem engedtük be a terroristákat” és „nem hagytuk, hogy betelepítsék az országot idegenekkel”.

Hozzátette:

Magyarországon most fejlődés, munkahelyteremtés, nyugalom és növekedés van, de rajtunk múlik, hogy továbbra is ez lesz-e.

A köszöntőt követően az új kenyeret Kertész Péter kanonok szentelte meg, majd a frissen sütött kenyereket Németh Szilárd Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármesterrel és a kerület alpolgármestereivel közösen szegték meg és osztották szét az ünneplők között.

 

németh

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük