Connect with us

Kerítésen innen

Nemzeti Budaink szerdai termése – ma sem kelt fel hiába!

Megosztás

Budai Gyula színes egyéniség, minden napra tartogat valami szánalmasat. Amit mára rendeltek elmondásra neki, az egészen új mélységeket mutat meg a közszolga észjárásáról. Mit meg nem tesz valaki, ha az ész helyett a hit, vagy az erszény vezérli!

Mai soros: Kész Zoltán

A költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba, „az MSZP és a DK közös titkos pénztárnoka” korábban részt vett Kész Zoltán veszprémi választási kampányában, szervezte azt, és erős a gyanú, hogy finanszírozta is

– ezzel a felütéssel nyitott sajtótájékoztatóján. Csípőből előlegezte meg a bűntett elkövetését és az ítéletet is:

„….a börtönben ülő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, aki „ellopta a diákok pénzét”, „bűnszervezetén” keresztül nemcsak politikai kampánymegrendeléseket teljesített az MSZP-nek és a DK-nak, hanem „önmagukat függetlennek hazudó jelöltek kampányának a finanszírozásában is részt vett”

Itt jött be a képbe Kész Zoltán, az újabb kilövésre ítélt

Állítása szerint decemberben egy parlamenti igazságügyi bizottsági ülésen már kérdezte az ügyben Kész Zoltánt, de semmilyen konkrét választ nem kapott tőle. A kormánypárti politikus végül felmutatott egy fotót, amelyen elmondása szerint az látható, hogy a 2015-ös veszprémi időközi parlamenti választás napján Kész Zoltán – aki végül megnyerte a szavazást – és Czeglédy Csaba egy veszprémi étteremben ebédel.

A horrorisztikus jelenet láttán nem csoda, ha Ön, kedves olvasó is hátrahőköl picit. Hol jön ehhez a nap, mint napkibuggyanó Fidesz-cucc, ez aztán a leleplezés!

Azért az parányit nyugtalanító, hogy bárkiről előkerülhet egy-egy kompromittálásra szánt, előre fotografált kép. Csak nem spionhálózat követ mindenkit, aki potenciális „demokrata”?

Volt még meglepetés!

Az Elios-ügyet vizsgáló ellenzéki bizottság ülését érintő felvetésre a képviselő úgy reagált:

az Elios-ügy egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel ezzel akar beavatkozni a magyar választásba.

Budai Gyula több kérdést is kapott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécsben készült Facebook-videójával kapcsolatban. Ezeket azzal hárította el, hogy nem látta a videót, és nem ő szerkeszti Lázár János közösségi oldalát.

Lázár Jánosnak malaca van, nem tudott a Facebook kibabrálni vele!

Fegyházba is mehetnek az Elios-ügy felelősei

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük