Kiemelt ágazat – nincs új a nap alatt 4.

Normális országban, normális emberek azért néznek futballmeccseket, mert elbűvöli őket egy hajszálpontos hetvenméteres átadás és annak levétele, egy a kapunak háttal állva sarokkal a hálóba pöccintett gól, egy Messi-féle könnyed emelés és egyéb varázslatok. Persze nem baj, ha ezeket a saját klubcsapat vagy a saját válogatott mutatja be, de akkor is lehet élvezni, ha nem. Ezekben a normális országokban a normális emberek nem csinálnak a fociból nemzeti sorskérdést.

Orbán Viktornak sikerült a futballt nemzetstratégiai ágazattá tennie, és ezzel újabb lépést tett egy nem normális ország kialakítása felé, amelyben senki sem normális. Sem hívei, sem ellenfelei.

A hívei azért nem normálisak,

mert elhiszik neki, amit mond, és ugyanúgy gondolják: „…sose értettem egyet azokkal, akik azt mondták, hogy ez csak egy meccs. A válogatott meccs, az csak egy sportesemény. Az igazság az, hogy ha válogatottak lépnek pályára, akkor azzal a reménnyel küldjük a csapatainkat, a játékosainkat a pályára, hogy az adott közösség, ez esetben a magyar nemzet, legnagyszerűbb tulajdonságait mutassák be sportkörülmények között. Válogatottnak lenni nem azt jelenti, hogy én vagyok a legjobb játékos. Az a minimum. Az előföltétel. Hanem azt jelenti, hogy képes vagyok megtestesíteni azt a valamit, azt a jót, azt a kiemelkedőt, azt a tulajdonságot, ami egyébként nekünk magyaroknak is sajátunk…. Ezért ha fölmegy a csapat a pályára, ezzel az elvárással ülünk le a TV képernyője elé, hogy mindezt lássuk. A futball nyelvén ezt meséljék el nekünk.”

A kritikusai pedig azért nem normálisak,

mert alig leplezett kárörömmel fogadják a magyar futballválogatott csúfos vereségeit. Orbán személyes ügyének tekintik, és annak örülnek, hogy jól pofára esett. Ez a káröröm akkor sem normális, ha maga Orbán ágyazott meg neki azzal, hogy a diktatúrákban szokásos arcátlansággal az NB I-be juttatott egy falusi csapatot, amihez szabott egy adótörvényt, az udvar végében emelt egy magánstadiont, csinált hozzá kisvasútat, és egy szegényedő országban üresen ásítozó stadionok építésére szórt el milliárdokkal.

És indokolja mindezt egy kalandregények romantikus világában élő kamasz szellemi színvonalán, aki összekeveri fantáziaképeit a valósággal. „Erősek vagyunk, a sajátos észjárásunkra büszkék vagyunk. Látni akarjuk ezt a pályát. Nagyvonalúak vagyunk. Mi egy lovagias nemzetnek tartjuk magunkat. Nem vagyunk kicsinyesek, és nem vagyunk szűkkeblűek. Akarom, szeretném, ha láthatnánk a pályán a magyarok nagyvonalúságát. Gondolkodásban, az ellenfél felé tett gesztusokban. A bátorságot. Úgy gondoljuk, hogy a magyarok bátrak. … Tehát bátorság. És cselvetés. Az is nagyon fontos. Lovagolni, menekülést színlelve hátrafelé nyilazni. Vannak mindenfajta hagyományok, tehát valami… valami cselvetést is szeretnénk látni.”

Lehet, hogy az országnak és Orbánnak is az lenne a legjobb, ha felhagyna a politikával, és egy olyan hagyományőrző egyesületbe lépne be, ahol minden nap lóháton vágtatva nyilazhatna hátrafelé?

Andor Mihály
(Galamus, 2013. október 17.)

Kapcsolódó:

Micsodája Orbánnak Andy Vajna? – nincs új a nap alatt 3.

A maffiafőnök panasza – nincs új a nap alatt 2.

Nincs új a nap alatt – 1.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük