Connect with us

Kerítésen innen

Nemzeti kormány-taxi? – A Főtaxi felvásárolta a Budapest Taxit

Nemzeti kormánytaxi? - A Főtaxi felvásárolta a Budapest Taxit
Megosztás

Alakul a nemzeti taxiszolgáltatás, a hétfői nap híre, hogy a Főtaxi csoport cakk und pakk felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát. Mindez azért jó, mert jó és pont.

Bekebelezve?

A tranzakció a cég szerint tovább erősíti a Főtaxi piacvezető pozícióját, a két társaság együttesen mintegy 2000 autóval fogja kiszolgálni utasait a továbbiakban.

Arról, hogy mit jelent mindez a mindennapokban a sofőröknek és az utasoknak, nem esik szó, mint ahogy arról sem, hogy az így tetemesre nőtt szolgáltató tulajdonosi körében várható-e változás, vagy annak tejel továbbra is a cég, akiknek eddig.

Emlékeztetőül:

A Főtaxi volt az a kivételezett társaság, akik kizárólagosságot szereztek arra, hogy a törvényi tiltás ellenére reklámot helyezzenek el kocsijaikon, méghozzá FINA hirdetéseket. Titoktartási szerződésre hivatkozva nem közölték, hogy mennyiért lettek a vizes világbajnokság szponzorai, aminek fejében a a Bp 2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. az alábbiakat tudatta:

„Ahogyan a jegyek értékesítésénél is a hivatalos felületeket ajánljuk, most is azt tanácsoljuk a szurkolóknak, leendő sportszerető vendégeinknek, hogy a Főtaxit vegyék igénybe az utazásokhoz. A sárga taxik motorháztetőjén ott díszeleg a világbajnokságot hirdető matrica, így könnyen felismerhetőek a kocsik, amelyek a főtámogatói szerepből is adódóan behajthatnak a világbajnokság helyszíneire is, ellentétben más járművekkel.” (444.hu)

A két cég a felvásárlás után is is önálló márkanév alatt fog működni, de közös rendszereket használnak majd. Mindez a Főtaxi közleménye szerint

„a két vállalat közötti szinergiáknak köszönhetően a korábbinál is gördülékenyebb, gyorsabb és magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást fog eredményezni”.

A következő hónapokban

zajlik le a Főtaxi és a Budapest Taxi rendszereinek és folyamatainak egységesítése, ennek lépéseiről a Főtaxi csoport munkatársai folyamatosan tájékoztatják majd az utasaikat és céges partnereiket. A két vállalat által korábban kötött szolgáltatási szerződések változatlan tartalommal érvényben maradnak.

„A Főtaxi az elmúlt években rendkívül dinamikusan fejlődött: a flotta mérete megháromszorozódott, amivel párhuzamosan jelentősen emelkedett az utas- és fuvarszám. A Budapest Taxi megvásárlása nyomán ez a fejlődés újabb lendületet kap: várakozásaink szerint a tranzakciót követő csaknem 2000 autót számláló flotta segítségével tovább tudjuk növelni a teljesített rendelések számát, és még magasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni utasaink igényeit”

– írja a közleményben Mohl László, a Főtaxi igazgatóságának elnöke.

A cég a nyilvános adatok szerint

tavaly mintegy 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 384 millió forint adózott eredményt ért el, a 2016-os 1,89 milliárd forintos árbevétel és 396 millió forintos eredmény után. A Főtaxi mintegy 1500 taxis vállalkozó közreműködésével végzi személyszállítási szolgáltatását elsősorban Budapesten és a fővárosi agglomerációban. Jogelődjét, az Autótaxi Rt.-t 1913-ban Haltenberger Samu alapította Magyarország első, Európa hetedik taxi társaságaként. A Főtaxi 2013-ban elsőként kapta meg a Budapesti Közlekedési Központtól a „Minősített Fuvarszervező” igazolást, 2010 óta a Liszt Ferenc repülőtér hivatalos szerződött szállító partnere – fűzi hozzá az MTI.

(forrás: index.hu)

Többet fizetek főúr! – Drágul a taxizás?

„A repteret akarjuk, és a kormány leváltását!” – taxisblokád a láthatáron

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük