Connect with us

Kerítésen innen

Nemzeti magyar turul-logó egy amerikai ingyenes portáltól importálva

Nemzeti magyar turul-logó egy amerikai ingyenes portáltól importálva
Megosztás

Mészáros Lőrinc zseniális kreativitásáról árulkodik, hogy sportmárkája logójának tervezését nem bízta holmi névtelen brigádra, a magyar nemzeti márka brandjének emblémáját egy amerikai képügynökség oldalról importálta.

Import nemzeti szimbólum

A logó megalkotásába láthatóan nem sok kreativitást fektettek Felcsúton, azt is rosszul.

Mészáros Lőrinc cégbirodalmának új vállalkozása, a decemberben, a Felcsúton is focizó, majd edzősködő Szélesi Zoltán feleségével közösen alapított Magyar Sportmárka Zrt. levédette logóját– olvasható az e heti HVG-ben. A repülő turulmadarat nemzeti színekben vagy piros-feketében ábrázoló védjegy feltehetően nem kizárólag kerítésen belülre, hanem a nemzetközi piacra is készül, ugyanis a brand inkább angol szavakkal operál: a márkanév 2rule, azaz turul lesz. Az Index értesülése szerint a közeljövőben nemcsak a felcsúti együttest, de a magyar válogatottat is Mészárosék öltöztethetik majd.

Ki lesz a szerencsés?

A nevesebb hazai tervezők körében egyelőre nem ismert, hogy ki álmodhatja meg a sportruházatok és sportszerek dizájnját. Márpedig ez nem kis feladat, speciális ismereteket igényel az aerodinamikától kezdve az anatómiáig számos területen. A sikerről mindenesetre a felügyelőbizottságban ülő Mészáros-lány, Beatrix, valamint Mészáros Lőrinc kipróbált emberei, a jogász Egyedné Páricsi Orsolya és Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, Tima János gondoskodnak – írja a lap.

Az emblémával azonban több baj is van. Az egyik, hogy a trikoloros változaton a szárny balról jobbra zöld és piros, ami inkább az olasz vagy a mexikói lobogóra emlékeztet.

Még különösebb, hogy az „ősi magyar szimbólum” minden jel szerint egy amerikai – részben ingyenes – képügynökségtől származó, egészen minimálisan megváltoztatott fekete-fehér grafika egy stilizált sasról (simple eagle design). Alkotója egy szerb grafikus, Aleksandra Djukic. Csak, míg Mészárosék „turulja” balra néz, addig az eredeti sas jobbra.

(forrás: Index)

Mészáros Lőrinc elnevezte sportruházati márkáját

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük