Connect with us

Blogbazár

Nemzeti Mindenmetró

nemezti-metro
Megosztás

Szerintem a buszokat, a villamosokat, a vonatokat is nevezzük a jövőben metrónak, mert hol járnak, hol nem. Javaslom, hogy a felcsúti kisvasút legyen a főmetró, mert a hírével már kiérdemelte.

Igazán fantasztikus lehetőség lenne a Mindenmetró,

mert így az egész világ csodálhatná az egyedülálló, páratlan, nemzeti metró hálózatunkat. A kerékpárok, riksák, szekerek, valamint az összes gépjármű is metró néven funkcionálhatna. Az elkövetkező időszakban a vidámparkok hullámvasútjai immár hullámmetróként nem csupán kellemes szórakozást nyújtanának, hanem élményszerűen felkészítenék a metrózókat az utazás kapcsán esetlegesen előforduló kényelmetlenségekre, izgalmakra, hányingerre.

A Mindenmetró által áttekinthetőbb,

egységes jegyrendszer bevezethetésére is sor kerülhetne az égen-földön-vízen mindennemű metrózáshoz. Ez a nemzeti stratégia kiemelt részét képezné, és egyértelművé tenné bárki számára, hogy mimagyarok összekapcsoljuk a múltat a jelenünkkel, és már akkor is eljutottunk A-ból B-be, amikor úgy tűnt, hogy egy helyben toporgunk.

A Nemzeti Mindenmetró új munkahelyeket is teremtene,

hiszen kapásból lehetne biztosa, aztán ott lennének a táblakészítők, a metró lajstromozók (szellemi szükségmunka), az ellenőrök, és se szeri se száma nem lenne a foglalkoztatottak számának.

A leglényegesebb metrókat, vagyis inkább metrópótlókat, azaz az emberek saját lábát kihagytam. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a saját lábakkal vigyázni kell. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük