Connect with us

Voks 2022

A kék szalag volt kampánysértő a Nemzeti Választási Bizottság szerint

Megosztás

Az NVB szerint a kék szalag kampányeszköz, viseléséből annak politikai üzenete kiolvasható, de a szavazás napján nem folytatható kampánytevékenység a szavazókörökben.

Megosztás

Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért a civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson.

Az NVB egy fellebbezés elbírálásakor azt is megállapította: jogsértő volt, hogy Márki-Zay Péter a vasárnapi szavazáson a kék szalagot viselte. A bizottság szerint a kék szalag kampányeszköz, viseléséből annak politikai üzenete kiolvasható, de a szavazás napján nem folytatható kampánytevékenység a szavazókörökben, ezért az NVB szerint Márki-Zay Péter megsértette a kampányolás szabályait.

  • Márki-Zay Péter, országgyűlési képviselőjelölt az index.hu honlapon közzétett fényképek szerint egy hódmezővásárhelyi szavazókörben úgy szavazott, hogy mellkasa bal oldalán a nevezett pártszövetség által kihirdetett és széles körben közzétett politikai program jelvényét, a kék szalagot viselte.
  • Kifogástevő ismerteti, hogy legjobb tudomása szerint a gyakorlat nem csak „a direkt pártjelvény”, hanem minden olyan jelvény, jelkép alkalmazását is tiltja, ami alkalmas valamelyik párthoz vagy pártcsoporthoz való kötődés kifejezésére, annak szimbolizálására, ekként a választói akarat befolyásolására.

Az NVB több, a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító civil szervezettel szembeni kifogást is elbírált pénteki ülésén.

Az NVB szerint

a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra,

„mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot”. A testület szerint az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.

Ezek alapján megállapította az NVB, hogy

az Amnesty International Magyarország, az Artemisszió Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület, a PATENT Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület, a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft., a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transvanilla Transznemű Egyesület

megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszer joggyakorlás alapelvét, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson.

Az NVB a jogsértőket egyenként 176 400 forint bírság megfizetésére kötelezte

Az NVB az Amnesty International Magyarországot ugyanezért egy másik kifogás elbírálása során további hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.

Forrás: MTI – Kiemelt kép: Bodnár Patrícia / Index

Hadházy Ákos: ne legyünk díszellenzék! (videó)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: A kormány bírsággal hallgattatná el a propaganda-népszavazás megbuktatóit - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük