Connect with us

Blogbazár

Néppári pávatánc Orbán körül

Bencsik Gábor becsülettel ellejtett pávatánca - "Egyszerűen tilos visszafelé legitimálni azt a botrányt, amit az állami média 12 éve művel!"
Megosztás

Ne higgyük, hogy a mi nemzeti Orbán Viktorunk az egyetlen, aki annak megfelelően nyilatkozik, hogy a hallgatósága mit vár el tőle. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője sem véletlenül egy holland lapnak nyilatkozta a magyar miniszterelnökről azt, amit.

Pávatánc, te csodás….

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője közösségi oldalán fejtette ki véleményét ezzel kapcsolatban:

„Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője hosszú interjút adott az egyik vezető holland napilapnak, a De Volkskrant-nak, amelyben először beszélt nyíltan arról, hogy ha a Fidesz nem tartja be az európai alapértékeket, akkor nincs keresnivalója az EPP soraiban.

De vajon hogyan lehet értékelni ezeket a kijelentéseket, mi a valódi tartalmuk?

Kezdjük azzal, ami valóban új, és irányváltást jelezhet. Orbán találkozása Weberrel a választások után nem udvarias eszmecsere, nem a 2019-es választási kampány stratégiáról való beszélgetés volt. Orbánt rapportra rendelték Brüsszelbe Weberék, és minden forrásom szerint kőkemény konfliktus volt köztük.

Nem véletlen, hogy a szokásokkal ellentétben nem az EPP frakció vendége volt a magyar miniszterelnök, hanem zárt ajtók mögötti, nagyon szűk körű találkozót tartottak, amelyről az EPP frakció sem kapott szinte semmilyen tájékoztatást.

Nem véletlen, hogy egy mosolygós, kézfogós protokoll-fotóra sem kerítettek sort, ami gyakorlatilag mindenkinek kijár, aki felbukkan Brüsszelben.

Nem véletlen, hogy Weber sem Orbánnal, sem nélküle nem állt ki a sajtó elé: amit mondhatott volna, azt inkább nem akarta mondani. A mostani interjúja egyértelművé teszi, hogy Orbán tényleg ultimátumot kapott, és az EPP vezetése kész levonni a konzekvenciákat, ha Orbán továbbra is hülyére veszi őket.

Látni kell, hogy Weber két tűz között van.

Miközben korunk Chamberlainje szeretné megtartani a Fidesz 12 szavazatát az EP-ben, Emmanuel Macron francia elnök centrista platformja, amellyel a jövő évi EP-választásra készül, örömmel hasítaná le róla a skandináv, Benelux konzervatív pártok képviselőit, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy Orbánnal kell egy frakcióban ülniük. A 12 fideszes mandátum megtartásáért könnyen sokkal nagyobb árat fizethet a Néppárt. Ebben a helyzetben kell egyensúlyoznia az EPP-nek, és végtelenségig pragmatikus frakcióvezetőjének.

Ez a pragmatizmus azonban azt is jelenti, hogy Webert elvekre hivatkozó noszogatásokkal ugyan nem nagyon lehet rávenni arra, hogy fellépjen Orbánnal szemben, de ha ezen az üzleten nagyobb a vesztesége, mint a nyeresége, nem fog habozni beáldozni a magyar miniszterelnököt. A Néppártból való kiakolbólítás pedig érzékeny veszteség lenne a kormánynak: ha csak azt a különbséget nézzük, ami aközött tapasztalható, amilyen gyorsasággal és intenzitással az EU a magyar illetve a lengyel helyzetre reagált, akkor világos, mennyi védelmet, biztonságot és támogatást jelent a Fidesznek a néppárti tagság.

Rakás „…de…”

Van azonban egy rakás de is, ami miatt jobb, ha helyiértéken kezeljük ezeket a kijelentéseket. Egyfelől az interjút egy holland lapnak adta, Weber pontosan tudja, hogy mit szeretne a holland olvasóközönség és a holland kereszténydemokraták (az EPP tagpárt) látni. Nekik beszél, őket nyugtatja azzal, hogy keménykezűnek mutatja magát, ami nem jelenti azt, hogy már másnap az Orbánnal inkább szimpatizáló saját bajor közönségét mondjuk ne biztosítaná arról, hogy nem eszik olyan forrón a kását, néha ezt el kell játszani, de nem fognak radikális lépéseket tenni a Fidesszel szemben. Pávatáncban Weber sem utolsó.

Figyelemre méltó az is, hogy mik azok a konkrét ügyek, amiket Weber megemlít. Az egyik a CEU ügye – nos, ezt a Néppártban úgy tekintik, mint a legjobb példát arra, hogy miért jó a Fideszt az EPP-ben tartani. Úgy gondolják, hogy a CEU ügye lényegében nyugvópontra jutott, és szerintük nekik meghatározó szerepük volt abban, hogy a Fidesz itt visszatáncolt. Egy olyan ügyet nevez meg töréspontként, amit a saját meggyőződésük szerint a közbelépésükkel lényegében már megoldottak. Ügyes, ügyes.

Orbán meg folytathat minden egyebet?

A civil szervezetek felemlítése érdekesebb ebből a szempontból, hiszen itt egy potenciálisan elfajuló ügyről beszél. Lehet, hogy ez valóban egy kemény konfliktus tárgya lehet. De az is benne van a pakliban, hogy éppen ebben állapodtak meg Orbánnal: A CEU-t élni hagyják, a civilekről lehátrálnak (mondjuk a Stop Soros csomagot majd az erős néppárti nyomás hatására visszavonják), és vígan folyhat minden tovább, ahogy eddig. A Néppárt és Weber megkapja annak az illúzióját, hogy kézben tartják Orbánt. Orbán meg folytathat minden egyebet.

A magyar demokrácia leépítésének a CEU vagy a civil szervezetek csak egy darabkája, még ha igen fontos darabjai is. A Stop Soros feladásától, a CEU megmaradásától még nem lesz sokkal jobb állapotú a magyar demokrácia. Az Alkotmánybíróságtól az ügyészségig, a Számvevőszéktől a médiahatóságig a demokratikus intézmények romokban, a sajtó megszállása folytatódik, az igazságszolgáltatásnak neki lehet menni (az majd egy másik sok évig tartó konfliktus lesz a jövőben). Neville Chamberlain megbékítési politkája amilyen elhibázott volt a maga idejében, éppolyan vidáman reciklálható ma is, amikor, 1938-hoz hasonlóan, mindent, csak konfliktust nem akarnak vállalni azok, akik megtehetnék.”

https://www.facebook.com/javorbenedek/posts/1951463598228429

Manfred Weber úr! – talán tud a mi kis führerünk tetteiről…..

Üzent az Európai Néppárt: Ha Orbán nem tiszteli az értékeinket, nincs helye köztünk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük