Bulvár
A magyar diplomácia újabb „sikere” az EU-ban… – Néppárti képviselő Deutschnak: ne küldj több levelet!
Deutsch Tamás ezt benézte. Abból indult ki, hogy kerítésen belül bejött e levelezősdi, hisz Orbán népének küldött irományai-konzultációs levelei oly nagy sikert arattak. Na jó, nem, de maximum nem küldték vissza és köszönhetően az átláthatatlan adatkezelésnek, ember nem termett e hazában, aki leellenőrizhette volna, hány darab és milyen tartalommal került vissza a feladóhoz.
Az unióban ez kicsit másként van….
Ennyi ott töltött év után fel kellett volna tűnnie annak, hogy az unió képviselői nagyrészt demokraták, akik nem tartanak attól, hogy megírják-mondják a véleményüket, ha jónak látják.
Kedves uram, kérem vegyen le a levelezőlistájáról. Túl gyakran küld propagandát, nem érdekel
– a Magyar Hang információja szerint
ezzel a minden címzett számára látható válaszüzenettel jelezte Peter van Dalen holland néppárti EP-képviselő pénteken frakciótársának, Deutsch Tamásnak, hogy nem kér a leveleiből.
Feltehetően a kormánymédia fürkészei már fürkészik Dalen képviselő múltját születésétől a mai napig és próbálnak rátalálni, hogy gyerekkorában esetleg elgáncsolta-e osztálytársát egy vita kezelésekor, vagy súgott-e valamelyik osztálytársának áthágva ezzel az aktuális törvényeket.
A kis grafomán
Deutsch Tamás pénteken
Orbán Viktor Manfred Weber néppárti frakcióvezetőnek írt válaszát küldte szét egy európai parlamenti levelezőlistán, melyhez szinte minden képviselő és ott dolgozó munkatárs csatolva volt.
Arra kapta ezt a választ a holland Keresztény Unió politikusától.
Deutsch Tamás másik levelet is küldött pénteken frakciótársainak,
melyben arról írt, hogy már bocsánatot kért Manfred Webertől a gestapózásért. A magyar képviselő kijelentései miatt ugyanis Othmar Karas osztrák politikus vezetésével a frakció harminc tagja azt kezdeményezte, hogy zárják ki Deutsch Tamást a frakcióból. Deutsch azonban a levelében úgy érvelt, hogy mivel a bocsánatkérés megtörtént, a javaslatot vissza kell vonni.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Balázs fólia-hatása
- A Tuzson-Maruzsa páros álhíre – Ősztől nem ingyenes a jogsi a végzős középiskolásoknak
- Jelzem Deutsch Tamásnak, ha még ébren van, hogy nem érkezett meg Polt Péter levele az unióba – Magyar Péter sajtótájékoztat Brüsszelből
- Kormányinfó Gesztről: új fogalom kerül bevésésre: „kereskedelmi hidegháború” és Orbán Balázs marad – Ha igyekszik, még élőben hallgathatja
- Pert nyert a 444.hu Szijjártó külügye ellen: ezentúl nem elég az „újságírókám, lehet nézni a minisztert Facebookon” duma
- Portfolió: a gazdasági problémák kezelésének legjobb eszköze a kormány-vezérelt forintgyengítés
- Durr a fejbe, leszakad az ég
- „A nemzetközi helyzet fokozódik” – Libanon elhagyását ajánlja a külügy
- Magyar György: ellenzéki megállapodás híján a fideszes főispán veheti át a hatalmat a főváros felett
- Orbán promózza Hajdú műsorát – Hajdú cserébe? – mert mint tudjuk: nincs ingyen leves….
Kovács+Béla
2020.12.05 19:35 at 19:35
Tehát : ha szájer bocsánatot kér a kijárási tilalom megszegéséért , akkor az ügyészség már nem is nyomozhat ? Ez elég csehül van fogalmazva ! tomi szoktál gondolkozni is ? Neha ?
Marta+Brash
2020.12.05 23:44 at 23:44
tompika, te egyre jobban eldrogozod az agyadat! A nyilt szinen, nemzetkozi publikacioban gestapoztal, avh-aztal, es emlitetted Manfred Weber nevet ezekkel osszefuggesben! Te tenyleg azt gondolod, hogy ezek utan – miutan orszag-vilag elott megsertettel egy embert, es rajta keresztul az egesz nemet nepet – akkor egy ESETLEG, telefonba Weber fulebe elsuttogott bocsanatkeres ennek a megoldasara eleg lesz? Hat te tenyleg nem erzed, hogy a kimondott szonak milyen ereje van? Es azert en megkerdeznem errol a „bocsanat keresrol” Weber urat is, hogy hogy is tortent ez? Szoval tisztuljon ki az agyad a drogoktol, es egyszer az eletben vallald a felelosseget a tetteidert! Nehez lesz, de vegyel peldat masokrol!