Connect with us

Ez a nap

Nesze nekünk! „Vágányfelújítják” a 4-es 6-os vonalát!

6-os-villamos
Megosztás

Nem túl hálás állás BKK-nak lenni. Nekünk semmi nem jó! Ha akadozik a villamosközlekedés, akkor is morgunk, ha felújítják, az sem tetszik. Bízunk benne, hogy lesz elég pótlóbusz és az utazóknak elég türelmük a nyári melegben!

Hol is, mikor is?

A BKK honlapján keresztül értesít minket, hogy

„A Széna tér és a Margit utca, továbbá a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen közel 2 kilométeres szakaszon újítja fel idén a BKV Zrt. a 4-es és a 6-os villamos vonalát az iskolai nyári tanítási szünetben. A nagykörúti villamosvonal érintett részein többségében 2010 előtt – van, ahol közel 20 éve – végeztek utoljára nagyfelújítást, ezért idén nyáron a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát; ennek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások gyorsabban elvégezhetők lesznek.

A felújítás miatt nem közlekednek a nagykörúti villamosok július első felétől a tanítási szünet végéig

  • a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között várhatóan június közepétől, valamint
  • a Margit híd, budai hídfő és a Széll Kálmán tér között j.

Az érintett szakaszokon a villamosok helyett alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok közlekednek majd,

a járatok haladását buszsávok és további forgalomtechnikai intézkedések segítik. A villamospótlás óhatatlanul okoz majd kényelmetlenségeket a térség közlekedésében, ugyanakkor a közlekedési szolgáltatócégek mindent elkövetnek és megtesznek a megszokottnál nehezebb körülmények enyhítésére. A belváros kényelmesebb elérése érdekében egész nyáron sűrűbben közlekedik a 2-es villamos és az M4-es metró.

A Margit körút érintett szakaszán

– ahol a nyáron több, mint 800 méter hosszon építik át a villamosvágányt – utoljára 2000-ben végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát, azóta csak lokális beavatkozásokra került sor.

Dél-Budán,

a most felújítás alá kerülő vonalszakaszon utoljára 1996 és 2000 között, illetve egy-egy rövidebb szakaszon 2010 és 2013 között végeztek nagyobb rekonstrukciót, most mintegy 1000 méteren cserélik a sínpályát, a kitérőket, továbbá a Petőfi hídon a dilatációs szerkezetet is.

Mikor kezdődik?

A villamospótlás idejére életbe lépő ideiglenes forgalmi rendről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad.”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük